A hazánk által az EU-val kötött társulási szerződés a közbeszerzésekre is rögzítette a piacnyitás aszimmetriáját: Magyarország a megállapodástól számított 10 évig nem köteles viszonozni az unió által biztosított liberalizációt, vagyis 2004-ig korlátozhatja a külföldi cégek részvételét a honi közbeszerzési tendereken. (Természetesen az itt regisztrált külföldi tulajdonú cég e tekintetben hazai vállalatnak minősül.) Jelenleg – a hatályos törvénynek megfelelően – a magyar céget kell előnyben részesíteni, ha az árkülönbözet a honi és a külföldi vállalat között 10 százalékon belüli, feltéve, hogy az áru piaci értékének több mint felét itt állították elő. Ez a passzus kivételt képez a hazai közbeszerzési törvényben amúgy megfogalmazott nemzeti elbánás elve alól. A külföldi szállítások jelenleg – tájékoztatták lapunkat a Közbeszerzési Tanácsnál – a mintegy 300 milliárd forintra becsült közbeszerzési piac elenyésző részét, 0,5-1,0 százalékát teszik ki. Az úgynevezett központosított, a kormányzati szerveket ellátó pályázatok közül tavaly a legnagyobb külföldi nyertese a tűzoltó járművek beszerzésének volt. Az osztrák Rosenbauer céggel 3 évre 8,5 milliárd forint értékű szerződést kötöttek. Nyitott kérdés, hogy az árpreferenciás rendszer kitart-e 2004-ig, vagy már korábban teljessé válik a nemzeti elbánás elve. Az uniós álláspont meglehetősen egyértelmű: a törvényt addig nem tekintik EU-konformnak, amíg ez a passzus alkalmat ad a megkülönböztetésre. Arról, hogy magyar részről – a csatlakozás után igénylendő derogáció révén – érdemes-e küzdeni e szabály fenntartásáért, megoszlanak a vélemények. Bár sokan a kis- és középvállalkozások fejlesztését remélik az árpreferencia fenntartásától, valószínűleg azok állnak közelebb a valósághoz, akik szerint néhány magyar tendergyőzelem kedvéért felesleges ujjat húzni Brüsszellel. Ráadásul, ha fennmaradna a hazaiaknak nyújtott előny, akkor – a magasabb kiadások miatt – a költségvetés rosszabbul járna. Szakértők szerint az árelőnynél hatékonyabb piacvédelmi, gazdaságfejlesztési eszköz lehet, hogy – a törvénymódosítási elképzeléseknek megfelelően – a jelenlegi 15 millió forintról lényegesen felemeljék a közbeszerzési tenderek minimális értékhatárát. Ezen összeg alatt ugyanis nem kell pályázatot kiírni, az intézmények bármely céggel szerződést köthetnek. A rebesgetett, 30 és 50 millió forint közötti limit lényegében megfelelne az EU 200 ezer dollárra rúgó küszöbértékének.
- 19:48 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt
- 19:29 A szlovákiai Magyar Szövetség kizárta az együttműködést Ficóval
- 19:25 Hasonló forma, eltérő tartalom – a BL-elődöntők megmutatták a modern futball mindkét oldalát
- 19:00 Köllő Babett és Ember Márk vezetik idén az X-Faktort
- 18:49 Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai
- 18:43 „Már korához képest többre vitte, mint én” – írta fia ballagási fotóihoz Schóbert Norbi
- 18:41 Orbán a lúzereket tolja be a frakcióba?
- 18:40 Magyar állampolgár is van az izraeli erők által lerohant segélyflotta letartóztatottjai között
- 18:24 Pósfai Gábort kérte fel Magyar belügyminiszternek
- 18:17 Németh Kristófot az RTL-en megkérdezték, mindenben egyetértett-e a Fidesszel
- 18:07 „Olyan fontos a csapatmunka, mint a Forma-1-es gumicserénél” – megszólaltattuk a sebészt, aki a nyílt utcán varrta össze egy férfi szívét
- 17:37 A riválisok szerint a bírók az al-Nasszrt tolják, Cristiano Ronaldo a szezon végén mindent elmond
- 17:30 Budapesti lakástűz: egy tacskót és egy nyulat is el kellett látniuk a mentőknek
- 17:27 Videón, ahogy ejtőernyővel ugrott le a Mol-torony tetejéről egy külföldi férfi
- 17:16 Baán László is lemondott az NKA-ban, azt állítja, félretájékoztatták
- 09:22 Lázár János: Nagy vereséget szenvedtünk, a vezetésnek két felelőssége van
- 10:33 „Tudtátok, kinek osztottátok ki a pénzt” – Molnár Áron súlyos NKA-visszaélésekre hívta fel a figyelmet
- 16:30 Kaáli Nagy Géza: Orbánék nőgyógyásza volt a lombikintézetek államosításának egyik motorja
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 07:36 Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
- 05:58 Két nappal a választás előtt Lázárék újabb 8 milliárd forintot dobtak az egyiptomi gigaüzlet után
- 12:49 Tolvai Reni elárulta, miért nem mutatkoznak együtt párjával, Kállay-Saunders Andrással
- 07:09 Egy jászberényi fideszes képviselő a könnyeivel küszködve beszélt arról, mennyire megalázónak tartja, hogy Pócs János beülhet a parlamentbe
- 13:22 TI: 2645 milliárd forintnyi közpénz került magántőkealapokhoz, Tiborcz alapkezelőjét találták meg a legtöbb állami forrással
- 12:13 Orvosi képesítés nélkül végzett hialuronsavas ajakfeltöltéseket egy fiatal békéscsabai kozmetikus
