Vállalkozók vertek sátrat a Zuglói Önkormányzat előtti kis téren, és azt követelik, hogy hozzák vissza az alvállalkozók pénzét, akik elvitték – tudósított a XIV. kerületi Hírhatár. A vállalkozók az önkormányzat épületébe is bementek tárgyalni.
„Azért jöttünk ide, hogy megkeressük a vállalkozóknak járó pénzeket, és azért vertünk ma itt sátrat, mert addig maradunk, amíg Papcsák Ferenc, ennek az önkormányzatnak az első számú megválasztott felelős vezetője ide nem jön, veszi a bátorságot és szembenéz azokkal a vállalkozókkal, akiket a Zuglói Önkormányzatnál lévő kenőpénzmutyi megkárosított” – mondta Szabó Bálint, a hitelezők képviselője.
A múlt héten látott napvilágot az a hangfelvétel, amelyen egy cégvezető panaszkodik Ferdinandy István alpolgármesternek arról, hogy kenőpénzt kellett fizetnie azért, hogy az ő cége kaphasson megbízást egy zuglói bölcsőde megépítésére.
Szabó Bálint azt mondta: egy éve vár közel félmilliárd forintjára az a 66 magyar kis- és középvállalkozó, akiknek a múlt heti hangfelvétel szerint köze van ahhoz, hogy kenőpénz kifizetések történtek Zuglóban.