Világméretekben 8,8 milliárd dolláros bevétel, 115 millió dolláros adózás utáni nyereség – ez a Compaq harmadik negyedéves mérlege. Bizonyítván azt is, hogy nem törte meg az óriásvállalat lendületét a Digitallel való egyesülés, sőt. Az értékesítést szinte minden termékprofilban, illetve minden térségben sikerült növelniük. Az IDC adatai szerint a harmadik negyedévben tovább erősödött a Compaq vezető szerepe a PC-k piacán: immár 14,4 százalékos a részesedése ebben a szegmensben a világ egészét tekintve. A Digitallel egyesült Compaq Magyarország legnagyobb számítástechnikai vállalata lett, s mint Beck György vezérigazgató elmondta, év végére forgalma várhatóan meghaladja a 100 millió dollárt. A múlt évhez képest a forgalomnövekedés mintegy 36 százalékos. A hazai PC-piaci toplistát ugyancsak a Compaq vezeti. Egyelőre a második negyedévről tettek közzé IDC-adatokat, amelyben még külön mérték a Compaq és a Digital gyártmányainak forgalmát. Eszerint a darabszámot tekintve 10,8 százalék volt a Compaq és 4,4 százalék a Digital PC-k piaci részesedése, az eladások dollárban számított értékékét összevetve pedig 15,4 illetve 8,1 százalék volt a két mutató (a második legnagyobb magyarországi PC-forgalmazó, az Albacomp a darabszám szerint 8,9 százalékos, az érték alapján 11,7 százalékos részesedést tudhatott magáénak).
- 15:37 Több mint 260 ukrán gyereket próbáltak terrorakciókra beszervezni az orosz titkosszolgálatok
- 15:25 Baka András első beszédét tartja
- 15:17 Megválasztották köztársasági elnöknek Baka Andrást
- 15:07 Lelőttek egy 25 éves férfit Londonban, egy kocsma előtt
- 14:42 Molnár Áron Orbánról: Rakijázik a trombitafesztiválon, előtte a vébén hesszel milliókért, miközben a jogállamiság végéről hadovál – ez az egész csak játék volt neki
- 14:34 Ebben az arab országban mától nincs halálbüntetés
- 14:34 Szinetár Dóra Dúró Dórának: Mi lesz, ha mentek ti is a levesbe? Vagy egy újkori holokausztba?
- 14:24 Matthäus szerint mindenkinek jobb lenne, ha Nagelsmann külföldön vállalna munkát
- 14:22 Szakértővel vizsgáltattuk meg a Velencei-tó vizét: jelenleg a közcsatornába sem szabadna beleengedni
- 14:05 Nagy I-betű volt a kicsi helyett, nyolc milliót bukott a cég
- 13:57 Magyar Péter Pakson döntene arról, amit az előző kormány évekig halogatott
- 13:50 „Hét évig voltam józan” – Brad Pitt a visszaeséséről vallott
- 13:45 Késely Ajna a negatív kommentekről: Fájdalom járja át a szívemet
- 13:09 „Ez kevés lesz, kormányozni kellene!” – írta a Fidesz, miután a kormány feljelentést tett Orbán Viktor Facebook-tartalmai miatt
- 13:06 Szexuális bűncselekményeket akartak elkövetni az elrabolt, és Berettyóújfalunál megtalált 15 éves dán lányon
- 10:10 Felfüggesztették az ittasan vezető tiszás képviselő mentelmi jogát
- 05:54 A százmilliárdos vita: tizenkét év alatt nem zárták le az MLSZ egyetlen tao-elszámolását sem
- 10:54 A Fidesz nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásában
- 08:19 118 éve elsüllyedt hadihajó roncsát találták meg – fotók
- 13:09 „Ez kevés lesz, kormányozni kellene!” – írta a Fidesz, miután a kormány feljelentést tett Orbán Viktor Facebook-tartalmai miatt
- 14:34 Szinetár Dóra Dúró Dórának: Mi lesz, ha mentek ti is a levesbe? Vagy egy újkori holokausztba?
- 06:47 Földrengés Kolumbiában: legalább 111 ember életét vesztette - galériával
- 14:05 Nagy I-betű volt a kicsi helyett, nyolc milliót bukott a cég
- 10:31 Tetten értek egy fatolvajt Zalában, azonnal lendült a balta
- 08:45 Egy kisgyerek nem volt hajlandó bekötni magát, törölték a járatot Kanadában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
