Októberben csökkentek a német és a francia árak, s ennek nyomán sokan tartanak attól, hogy az európai régió, egyben az Európai Unió gazdasági “magja” a defláció szélén táncol. Az országos fogyasztói árindex 0,2 százalékkal csökkent Németországban, Franciaországban pedig 0,1 százalékkal. Az eddigi folyamatok alapján az idén az éves inflációs ráta Németországban mindössze 0,7, Franciaországban pedig 0,4-0,5 százalék körül alakulhat. A Bundesbank egy nemrégiben publikált tanulmánya azonban arra a következtetésre jutott, hogy a német inflációs adatok 0,75 százalékponttal “túlértékeltek”, vagyis az árak éves szinten már abszolút értelemben is elkezdtek csökkenni. A londoni Salomon Smith Barney egyik elemzője azzal számol, hogy a francia és a német adatok a harmonizált fogyasztói árindexet (HICP – harmonised index of consumer prices) 1 százalék alá viszik, ami először fordul elő az összeurópai index 1996-os bevezetése óta. Wim Duisenberg ragaszkodni látszik ahhoz, hogy a monetáris politika ne reagáljon az árszínvonal szerinte átmeneti esésére. Idevágó nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy az európai jegybankok az árak mérséklődése miatt nem fogják lejjebb vinni a kamatlábakat. “Vékony jégen táncolunk” – jellemezte a helyzetet a frankfurti Deutsche Bank ECB-vel foglalkozó szakértője, ami arra utal, hogy kialakulhat bizonyos feszültség a nagy kereskedelmi bankok és az ECB között is.
- 19:01 Több hónap után újraindult az onkológiai ellátás Keszthelyen
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 18:46 Gyengült a forint
- 18:36 Michael Schumacher először mutatkozott nyilvánosan a súlyos síbalesete után
- 18:30 Konyhakéssel szúrta hasba a volt férjét egy nő Miskolcon
- 18:15 Őrült meccsen, hosszabbításban verte a Veszprém a Barcát a klubvébén
- 18:09 „Engedj el, vagy téged szúrlak meg” – négy évet kapott a békíteni akaró unokaöccsét nyakon szúró férfi
- 18:08 Napirend után: Miért nem hozta szóba egyik elemző sem, hogy Orbán óriási avokádónak öltözött?
- 18:06 Pokorni Zoltán a Horthy- és a Kádár-rendszerhez hasonlította a NER-t
- 17:55 Ritka madárvendégek éjszakáztak Esztergom határában
- 17:39 „Voltak pillanatok, amikor fel akartam adni” – sok kemény ütés érte az MU egykori középpályását
- 17:35 Molnár Gusztáv rehabra vonul: „Pénzt alig tudtam keresni, de a napi másfél, két liter tömény megvolt”
- 17:31 Bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség az eljárást, ami azért indult, mert Magyar Pétert feljelentették szexuális kényszerítés miatt
- 17:21 „Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait” – Bencsik András megvédte Orbán Viktor politikai igazgatóját
- 17:21 Jogerősen négy évet kapott a kisbuszt vezető férfi, aki három ember halálát okozta Pécsnél
- 07:02 Vízzel teli villanykörte, törött ablak – Varga Viktor megmutatta, hogyan néz ki az otthona az árvíz visszahúzódása után
- 09:27 Elbúcsúzott Tüttő Kata és Mirkóczki Ádám is
- 15:00 Jogszabállyal kerülheti ki a kormány a Szabadság-szobor alkotójának örököseit, akik nem támogatják a keresztet
- 06:00 Minden ütőkártya a nagyot bukott Néppárt kezében van, hiába nyert a Szabadságpárt Ausztriában
- 05:10 Megpillantották a Föld lehetséges jövőjét
- 10:48 A Kísértés: négy kísértőnek távoznia kellett a szigetről
- 12:57 Újrakezdődik a per a 24.hu és Orbán Viktor között
- 11:15 Ismét vásárlás nélküli pénzlevonásokról számolnak be Apple felhasználók
- 06:35 Az Árulók: Hárman távoztak a hétfői adásban, egyikük önként adta fel a versenyt
- 10:24 A nyugdíjasok felének jelentősen csökkent a jövedelme, miután abbahagyta a munkát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!