Belföld

Bajai videó: belső vizsgálat az MSZP-ben

mszp kongresszus (mszp kongresszus)
mszp kongresszus (mszp kongresszus)

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke azt kérte Király Györgytől, a párt sporttagozatának alelnökétől, hogy kedden nyilatkozzon arról, milyen szerepe volt a bajai időközi választással kapcsolatban készült videofelvétel ügyében.

Ezt Török Zsolt, az MSZP szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy ha Király Györgyről bebizonyosodik, ő rendelte meg a videót, “kirúgják-e” a pártból. A párt szóvivője azt mondta: gyorsan lezajló belső vizsgálatot tartanak, és ha annak bármilyen eredménye lesz, arról tájékoztatást adnak – tette hozzá.

Ellentétes információk

Az M1 Híradója hétfő este arról számolt be, hogy információi szerint a bajai időközi választással kapcsolatban készült videofelvételt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke rendelte meg. A mobiltelefonon rögzített felvételt a hírműsor szerint egy dunaharaszti számítástechnikai üzletben íratták ki CD-re, amelyet aztán Király György – egy pártbeli középvezető társával együtt – vitt el az MSZP székházába.

Az Index hírportál szerint Király Györgyöt a felvétel készítői keresték meg a videót tartalmazó CD-vel. A portál forrásai szerint Király György nem fizetett a felvételért.

Tanúskodott Király

Király Györgyöt tanúként hallgatták ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon. A Híradó úgy értesült, a nyomozók elsősorban a videofelvétel készítésének körülményeiről kérdezték. A rendőrök korábban már hat tanút kihallgattak az ügyben, Király Györgyöt most ezekkel a vallomásokkal szembesítették – hangzott el a tévéműsorban. A nyomozók főleg arra voltak kíváncsiak, hogy kinek és miért volt szüksége egy ilyen filmre, de igyekeztek tisztázni azt is, hogy a CD milyen módon került az MSZP székházába. A Híradó úgy tudja, a jogász végzettségű Király György minden kérdésre válaszolt.

Az MSZP szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn azt mondta: a felvételt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke átadta Szakács Lászlónak, Mesterházy Attila pártelnök kabinetfőnökének, aki azt Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettessel együtt nézte meg. Harangozó Tamás ezután az MSZP nevében feljelentést tett – tette hozzá Török Zsolt. Hozzátette, hogy nem a szocialisták rendelték meg a felvételt, és nem vettek részt a készítésében sem.

Mesterházy Attila MSZP-elnök a Tények kérdésére azt mondta: nem volt ott, amikor a felvételt bevitték a szocialista párt budapesti központjába. Hozzátette: azok, akik átvették a videót, jogászként nézték meg, és ennek alapján tettek feljelentést.

A hvg.hu-ra pénteken felkerült videofelvételen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte, megrendezett a bajai videofelvétel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik