A használaton kívüli hűtőszekrények környezetkímélő bontásához szétszerelő üzemet hozott létre Törökszentmiklóson az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. Az üzemet tavaly építették fel. A 87 millió forint értékű beruházáshoz a Központi Környezetvédelmi Alap 26 millió forinttal járult hozzá, így a cégnek csak a beruházási érték 70 százalékát kellett előteremtenie. A fejlesztést a német Adelmann cég és több hazai kivitelező társaság végezte el. Ha az év végére 30 ezer hűtőszekrényt sikerül szétszedniük a gyárban dolgozóknak, akkor a projekt – a támogatással együtt – darabonként 500 forintos hasznot hozhat. Az elmúlt két év alatt egyébként manuálisan közel 22 ezer hűtőszekrény bontottak szét. Az új üzem segítségével a kapacitást három éven belül 50 ezerre akarják növelni. A jövőbeli tervek között szerepel az is, hogy megszervezik a használt gépek begyűjtését. Az Electrolux az elmúlt 6 évben 13 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztő beruházásokat, amelyekből 3 milliárdot környezetvédelmi célokra fordítottak. Idén további 4 milliárd forintnyi invesztícióval kalkulálnak.
- 13:38 Megdőlt a hazai nyári áramfogyasztási rekord
- 13:28 Egyházszakadástól tart XIV. Leó pápa
- 13:22 Kiss Tibor Noé: Létszám felettiek? – az első tizenhat vb-búcsúzóról, szubjektíven
- 13:10 Soron kívüli frissítést adott ki az Apple, mielőbb érdemes telepíteni
- 13:03 Július 1-jén zárva lesznek a patikák, orvosi rendelők – ezek a legfontosabb tudnivalók
- 13:03 „Nem volt mintaapa” – Nádas György fia elmondta, miért szakította meg a kapcsolatot a humoristával
- 12:57 „Ahogy kiestünk, az pusztító” – a német legenda elvesztett karakterről beszél a vb-kiesés után
- 12:51 Lánczi Tamás: Isten óvja Magyarországot!
- 12:33 A széncinegék fészkeibe is bejutnak a rovarölő szerek
- 12:24 Meghalt Gazsi Zoltán, az Eisberg-saláta gyártójának korábbi ügyvezető igazgatója
- 12:24 Európa fekete napja a focivébén
- 12:14 Szent a béke Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes között
- 12:12 Gyanúsítottként hallgatták ki a Hetényi Géza Kórház egyik kardiológusát
- 11:58 Ruszin-Szendi megegyezett Szalay-Bobrovniczky emberével
- 11:50 Független bírói kontrollt kér a vagyonvisszaszerzési hivatal fölé a Magyar Helsinki Bizottság
- 10:20 Házbizottsági ülésen tárgyalják majd azt, hogy a házelnök elvette Magyar Pétertől a szót
- 06:00 „Mintha egy furcsa kivégzésre várnánk” – így látják belülről a Mediaworks megyei lapjainak szétesését
- 08:57 Döntött a parlament: megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal, csökkennek a polgármesteri fizetések
- 11:58 Ruszin-Szendi megegyezett Szalay-Bobrovniczky emberével
- 07:26 Kérhetem-e a munkáltatót, hogy járuljon hozzá az otthoni klímám költségéhez, ha home office-t rendelt el?
- 09:46 Radnai Márk: Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával
- 06:16 A német futballkapitány botrányt kiált, de nem mond le a vb-kudarc után
- 07:43 Sulyok–Magyar-csörte: jön a Velencei Bizottság
- 05:45 Kvíz: melyik Keanu Reeves-film látható a képen?
- 11:08 Kálnoki-Kiss Attila: Az asztalomon négyoldalnyi A3-as papír van, tele NAV-vizsgálatokkal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
