Belföld

Fidesz: Tegyen feljelentést az MSZP!

kocsis-mate(960x640).jpg (kocsis máté)
kocsis-mate(960x640).jpg (kocsis máté)

A kormánypárt szerint a szocialistáknak haladéktalanul feljelentést kell tenniük Gyurcsány Ferenc pártfinanszírozással kapcsolatos kijelentései miatt.

A Fidesz szerint Mesterházy Attila MSZP-elnöknek haladéktalanul feljelentést kell tennie pártja “korábbi piszkos pénzügyeivel kapcsolatban”, a Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista pártelnök-miniszterelnök által elmondottakból ugyanis az derül ki, hogy az MSZP egy törvénytelen pártkasszával is rendelkezett.

Erről Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen emlékeztetett több, a héten Gyurcsány Ferenc által tett nyilatkozatra.

A jelenleg a Demokratikus Koalíció (DK) elnökeként politizáló egykori szocialista elnök egy pódiumbeszélgetésen az MSZP finanszírozására utalva azt mondta: “Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk.”

Kocsis Máté közölte: ha az MSZP elnöke nem lép, a Fidesz fogja megtenni a szükséges lépéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik