Belföld

Gyurcsány: szeretném, ha feljelentenének!

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)

Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az MSZP pénzügyi támogatásával kapcsolatban elhangzott mondata miatt szeretné, ha feljelentenék, mert így talán közelebb lehetne jutni a valósághoz.

Gyurcsány Ferenc a Kossuth Rádió interjújában kijelentette: szeretné, ha feljelentenék. “Ez lenne a legjobb, ami történhet egy ilyen ügyben”. Egy bírósági eljárásban ugyanis a tanúk igazmondásra vannak kötelezve, és így talán “közelebb jutnának a valósághoz”. Szerinte “ennek nem örülne a mai kormánypárt”

„Világos volt, hogy 386 millió forintból nem lehet kampányt csinálni” Szerinte a nagy pártok sok milliárd forintot költenek a kampányra – tette hozzá a DK elnöke, hozzátéve, ezek “homályos eredetű pénzek”, amelyekről nem készültek hivatalos elszámolások.

A volt kormányfő azt mondta: nem tudják, hogy ez bűncselekmény-e, de az biztos, hogy sértette a pártok finanszírozásának alapszabályát. Mindezt azonban szerinte rajta kívül soha senki nem akarta vizsgálni. Ő szerette volna elérni, hogy ebben rendet tegyenek, de a nagy pártok közül ebben csak az MSZP lett volna partner, a Fidesz nem – mondta.

Az MSZP homályos pénzügyi támogatásáról a DK elnöke egy hétfői pódiumbeszélgetésen beszélt először. Akkor az MSZP finanszírozására utalva azt mondta: “Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik