Gazdaság

FT 500-AS RANGSOR – Előznek a régióból

A Financial Times (FT) idén is közzétette vállalati rangsorát, amelyet a társaságok piaci értéke alapján állított össze. A listát ezúttal is a General Electric vezeti.

A világgazdaság piaci érték szerinti legnagyobb vállalata az amerikai General Electric, 222,7 milliárd dollárral. Közép- és Kelet-Európából az FT 500-as listájára három orosz energiaipari cég – a Gazprom, a Lukoil és az Egyesített Energiarendszerek áramszolgáltató vállalkozás – került fel. A 32 millió dolláros Gazprom a tavalyi 421. pozícióból a 91. helyre rukkolt előre, a vezető brit gazdasági-politikai napilap indoklása szerint elsősorban a Shellel kötött stratégiai szövetség jóvoltából. A másik két orosz cég egymás mellett áll a 224., illetve a 225. helyen.

A magyar nagyvállalatok közül kettő az európai 500-as listára tudott felkerülni: a Mol Rt. a 455., a Richter Gedeon Rt. pedig a 477. helyre. A kontinens legnagyobb vállalata a Royal Dutch/Shell, 191 milliárd dollárral; a cég ezzel a világranglistán is a második helyen áll.

A világ 20 legnagyobb vállalata között 11 amerikai, 4 brit, 3 japán és 2 svájci szerepel. A legnagyobb japán cég az NTT távközlési konglomerátum, 146 milliárd dollárt érő részvénytőkével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik