Kilencszáz millió forintos (8 millió márkás) befektetésről írt alá megállapodást még tavaly decemberben a frankfurti székhelyű Special Restructuring Programme (SRP) és a Ganz-Gépgyár Holding Kft. A tőkeinjekció révén a Ganz-csoport jegyzett tőkéje 2,3 milliárd forintra emelkedett, amely a vállalat reményei szerint javítja versenyképességüket. A tőkeemeléssel egy külső befektetési csoport szerzett részesedést a cégből, amely addig 100 százalékban a menedzsment és dolgozók tulajdonában volt. Az invesztíciókkal foglalkozó magyarországi SRP ezzel a tranzakciójával 30 millió ecu-s (6,7 milliárd forintos) kezdeti befektetési keretének közel 15 százalékát helyezte ki. Üzleti terveik szerint 1998-ban, működésük második évében négy-hat társaságban kívánnak 15 millió ecu értékű beruházást megvalósítani. Az első tőkeemelésre még ebben a negyedévben sor kerül. Üzletpolitikájuk a közeljövőben a befektetési szempontból mellőzött észak-, kelet-, és dél-magyarországi megyék felé fordul. A Ganz Holding az elmúlt években konszolidálta pénz-ügyi helyzetét, megnégyszerezte árbevételét (1997-ben az összbevétel elérte az 5,6 milliárd forintot), valamint termékkorszerűsítést hajtott végre. Az összes bevétel mintegy felét kitevő export 65 százaléka az arab világ és Ázsia piacaira jut; 20 százalékot Közép- és Kelet-Európa szív fel, míg a kivitel 15 százaléka Nyugat-Európába irányul.
- 16:05 Ezek a hatos lottó április 5-i nyerőszámai
- 15:33 Trump: Nyissátok meg azt a kibaszott szorost, ti őrültek, különben a pokolban fogtok égni!
- 15:30 Száz éven át az anyákat segítő mellbimbóvédők mérgezték az újszülötteket
- 14:46 Az Inter Miami magyar játékosát is becserélték a meccsen, amin Lionel Messi történelmi gólt lőtt
- 14:24 Húsvétvasárnapi beszédében is békére és összefogásra szólított fel XIV. Leó pápa
- 14:02 Semmi nyoma migránsáradatnak a hazai adatokban
- 14:01 A tizedik kiemelt ellen is nagyot játszott a magyar dartsos, de egy 121-es kiszálló után jött a papírforma
- 14:00 Szulejmán kelepcébe akarta csalni Lajos királyt
- 13:44 Miért hagytuk, hogy így legyen? – a 80 éves Bródy János 8 nélkülözhetetlen dala
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 13:23 Magyar Péter: Orbán hívjon meg engem a védelmi tanács ülésére!
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 12:04 Artemis-misszió, nagyhét és Trump-ellenes tüntetés a hét képein
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 09:26 Ujhelyi István: Szeretném, ha a Tisza kétharmadot szerezne
- 08:59 Magyar Péter megadta híveinek a választási mozgósítás receptjét
- 11:00 „Reménytelennek látom Magyarország helyzetét” – szegényen szeretne meghalni, saját lakását is elajándékozta Fellegi Ádám
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
