Foci

Paulo Sousa a játékosokkal elégedett

Szabics és Kienast góljával a Sturm Graz 2-0-ra legyőzte a Videotont a labdarúgó BL-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén.

Nem jól indult a magyar bajnok számára az idei nemzetközi kupasorozat. A Videoton 2-0-ra kapott ki a Sturm Graztól. A  magyar válogatott csatára, Szabics Imre a 68. percben szerzett vezetést a graziaknak, majd Kienast a 92. percben állította be a végeredményt a Klagenfurtban rendezett találkozón.

A mérkőzésről szóló élő szöveges közvetítésünket itt találhatod.

A Sturm az elmúlt tizenhárom, nemzetközi porondon megvívott párharcából továbbjutott, amennyiben hazai pályán nyerni tudott, ráadásul magyar csapat ellen története során még sosem esett ki.

A mieink játékban teljesen egyenrangú partnerek voltak, sőt, veszélyes támadásokra is futotta erejükből: különösen Gosztonyi, Alves és Polonkai volt elemében. Két figyelmetlenség azonban elég volt ahhoz, hogy nagy hátrányba kerüljön a csapat az egy hét múlva esedékes visszavágó előtt.

A találkozó összefoglalója:

“Vereség esetén az eredménnyel semmiképpen sem lehetek elégedett, a Sturm Graz fölénk nőtt és jobb volt. De elégedett vagyok a játékosaim mentalitásával, ahogy küzdöttek és győzelemre játszottak. A kétgólos hátrány azt jelenti, hogy rosszabbak lettek az esélyeink, pedig eddig sem mi voltunk a favoritok” – nyilatkozta Paulo Sousa a márkőzést követően.

“Ez egy jó eredmény számunkra, az első gól megnyugtatta a csapatot. De nem dőlhetünk hátra, ugyanúgy teljes koncentrációval kell játszanunk Székesfehérváron, mert a párharc még nem dőlt el” – ezek már Franco Foda, a Sturm edzőjének őszinte szavai.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés
Sturm Graz (osztrák)-Videoton FC 2-0 (0-0)
Klagenfurt, Hypo-Arena, 11.512 néző, vezette: Stuart Attwell (angol)
Sturm Graz: Gratzei – Standfest, Feldhofer, Burgstaller, Pürcher – Koch (Foda, 82.), Weber, Bukva (Wolf, 36.), Hölzl – Muratovic (Kienast, 62.), Szabics
Videoton FC: Tujvel – Brachi, Lipták, Horváth, Hector – Mitrovic – Gosztonyi (Walter, 73.), Polonkai (Nagy, 82.), Elek, Vasiljevic (Sándor, 63.) – Alves
gólszerzők: Szabics (68.), Kienast (92.)
sárga lap: Pürcher (27.), Muratovic (42.), Feldhofer (57.), Hölzl (85.), illetve Horváth (37.), Lipták (45.), Brachi (84.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik