A kényszerű leértékeléstől való félelem meggyengítette a rubelt, amelynek árfolyama az utóbbi időben a jegybank által meghatározott napi sávot áttörve is kilengett. A tőke kimenekítésétől való félelem a hatóságokat kétségbeesett lépésre kényszerítette: háromszorosára, 150 százalékra – azaz 1996 óta nem látott szintre – emelték a kamatlábakat. Ez az intézkedés, valamint a Kreml szigorú gazdasági akciókra tett ígérete némi megnyugvást hozott. Enyhült a nyomás a részvényárfolyamokra, a rubel valamelyest erősödött a dollárhoz képest, és villámgyorsan lezajlott az 1,25 milliárd dolláros eurokötvény-kibocsátás. A kamatlábat ezt követően „visszahúzták” 60 százalékra (Figyelő, 1998/24. és 25. szám).
Még egy, a májusihoz hasonló lökés azonban szabadesésbe taszíthatja a rubelt, és egy pillanat alatt semmissé teheti a nehezen elért, törékeny pénzügyi stabilizációt. Az orosz piacgazdaság éretlensége miatt a rubel zuhanása csődbe vinné a legnagyobb bankokat, megrendítené a nemzeti valuta iránt most is csak feltételes bizalmat és újra magas inflációt indítana be.
Szakértők szerint a rubel számára a tét sokkal nagyobb, mint egy normális gazdaságban lenne: e valuta dollárhoz való nominális kötöttsége a pénzügyi stabilizáció kulcsa. Ha ez felbomlik, az kiszámíthatatlan társadalmi és politikai következményeket vonna maga után. Ennek megelőzésére egyesek a rubel „mérsékelt” leértékelését ajánlják, ami növelné az adóbevételeket és mérsékelné azt a nyomást, amely a kormányt jelenleg túlságosan magas kamattal terhelt kölcsönök felvételére kényszeríti.
A pániknak számos kiváltó oka volt. A két legsúlyosabb külső tényezőként az ázsiai válságot és a világpiaci nyersanyagárak esését tartják számon. Az ázsiai felfordulásnak Oroszországra nézve a legkomolyabb következménye a befektetői bizalom meggyengülése volt, noha még egy évvel ezelőtt is teljes lelkesedés mutatkozott a világ szinte összes feltörekvő piacával kapcsolatban. Mindeközben az Oroszország fő exportcikkének számító kőolaj ára drámaian lezuhant, a tavaly januári szinthez képest közel felére esett. A nemzetközi kereskedelemben mértékadónak tekintett északi-tengeri Brent-minőség hordónkénti ára például 25 dollárról 14-re apadt (lásd a grafikont), az orosz kivitelben legnagyobb súllyal szereplő Ural-minőség pedig ennél is 1,3 dollárral olcsóbb. Az áresés kettős csapásként éri a törékeny orosz piacgazdaságot: meggyengíti a zászlóshajóknak tekintett olajipari vállalatokat, s kiesést okoz a már különben is pénzhiánytól szenvedő kincstár adóbevételeiben.
A külső hatásokat persze belső gondok is súlyosbították. Ezek közül a legfontosabbak az államháztartási problémák. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már jó ideje kongatja a vészharangot amiatt, hogy nem megfelelő az adóbehajtás, s a kormánynak az állami kiadások felett sincs kellő ellenőrzése. Az ázsiai válság nyomán szkeptikussá vált befektetőkben azután még élesebben tudatosodtak az orosz fiskális problémák.
Az aggodalmak később önbeteljesítő jóslattá váltak. A belső államadósság költségei megemelkedtek, mivel a befektetők csillagászati kamatlábat követeltek a kincstárjegyekre, s ez arra kényszerítette a jegybankot, hogy a rubel védelmében hozzányúljon sovány tartalékaihoz: ezek értéke 14,5 milliárd dollár, s abból ráadásul 5 milliárdnyi a kevésbé likvid aranyban van.
Az elmúlt hetekben több kisebb, egy-egy részterületet érintő sokk is bekövetkezett. Elfogadták például azt a törvényt, amely korlátozza az országos áramszolgáltatóban való külföldi tulajdonszerzést. A bányászok meglepően hangosan tiltakoztak a hónap elején, s ennek csak akkor szakadt vége, amikor a kormánynak sikerült pénzt „találnia” az elmaradt bérek kifizetésére. A leglátványosabb viszont az volt, hogy az állam nem tudott vevőt találni a Rosznyeftre, a még privatizálásra váró legnagyobb olajipari vállalatra. A vevői érdektelenség súlyosbította az orosz pénzügyi helyzettel kapcsolatos aggodalmakat, mivel nem folyt be a kincstárhoz a várt 2,1 milliárd dolláros bevétel, ráadásul csorba esett Szergej Kirijenko új kormányának politikai tekintélyén is.
Ezen tényezők együttese elegendő volt egy látványos tőzsdei besszhez. Számos elismert Oroszország-szakértő mégis azt állítja, hogy a piac téved. Szerintük a pánik és az ázsiai helyzettel vont téves párhuzam miatt a befektetők nem vették figyelembe az ország által az utóbbi hónapokban elért valós eredményeket. Ezek közül megemlítendő, hogy sikerült leszorítani a költségvetési hiányt: 1998 első negyedévében ez a GDP 4,6 százalékát tette ki, szemben a múlt év megfelelő időszakára kimutatott 9,0 százalékkal. Az adóbehajtás hatékonysága is javult: a szövetségi kormány az idei első negyedévben a GDP 8,8 százalékának megfelelő összeget szedett be adóként, a tavalyi 8,5 százalék után.
Neves szakértők állítják: a helyzet nem fenyeget válsággal. Javulás mutatkozik a bevételi oldalon, a kiadásokat szintén jobban kézben tartják, továbbá egészében is jobb a jelenlegi kormány. Más megfigyelők kevésbé derűlátóak. Szerintük nem arról van szó, hogy az ázsiai járvány indokolatlan pánikot keltett volna, hanem arról, hogy most a befektetők végre látják az orosz gazdaság igazi problémáit. Ezek közül az alapvető, hogy a Financial Times által „orosz kapitalista forradalomnak” nevezett folyamat befejezetlen: a kisvállalkozásokat még mindig fojtogatja a bűnözés és a bürokrácia; a veszteséges nagyvállalatok továbbra is működnek, mert a csődszabályokat nem érvényesítik; s alig kezdődött meg a Közép- és Kelet-Európa nagy részében már inkább élénkre váltó gazdasági növekedés. A félbemaradt szerkezeti reformokat kompenzálandó, a kormány és a vállalati szféra túl sok hitelt vett fel, s tarthatatlan szintű eladósodottság alakult ki; a befektetők ezért várnak ekkora megtérülést az orosz állampapíroktól.
Az Orosz Gazdasági Trendek intézet számításai szerint a moszkvai kormánynak 140 milliárd dollárnyi devizatartozása és 60 milliárd dollárnyi belső rubeladóssága van. A rubelhitelek jó része rövid lejáratú, júniusban például minden héten 1,0-1,5 milliárd dollárnyit kellett (volna) törleszteni. A helyzet elég kényes, ha a mindössze 14,5 milliárd dolláros tartalékra és az államadósságot terhelő 70 százalékos kamatra gondolunk.
A rendteremtés érdekében Kirijenko kormánya felülvizsgálta az 1998-as költségvetést. A kiadási oldalon az 1998-as büdzséből 61 milliárd rubelnyit (9,9 milliárd dollár) vettek el. A nem kamatjellegű kiadásokat még jobban, 74 milliárddal csökkentik, ámbár a jelenlegi magas kamatlábak felemésztik a megtakarítás egy részét. A kormányzat a bevételi oldalon is izmosabb teljesítményt ígér (Figyelő, 1998/23. szám), melyek nyomán Moszkva reményei szerint a deficit az év végére a GDP 5,1 százalékára csökken. Ezt a célt az IMF is elfogadta.
A külföldi elemzők jóváhagyólag veszik tudomásul, hogy a Kirijenko-kabinet az elődjénél határozottabban foglalt állást a pénzügyi szigor mellett, ám a befektetők bizalma az orosz piacon mutatkozó stabilizálódási jelek ellenére sem tért vissza; a válságot ők nem tekintik megoldottnak.
