Gazdaság

CSEH VÁLASZTÁSOK – Széttartó erők

A szociáldemokraták vezetésével megalakuló új cseh kormány jó eséllyel a költségvetési hiány mélyülésének árán is megpróbálkozik majd a gazdaság felélénkítésével - közölte a csehországi választásokról kiadott hét végi gyorsjelentésében a Nomura. Prágai hírek szerint azonban a szoros választási eredmény okán hosszadalmas kormányalakítási tárgyalásokra kell számítani.

Meglepetésszerű gazdasági visszaesésről tanúskodtak a választások előtt nyilvánosságra hozott cseh statisztikák. A gazdaság első negyedévi zsugorodása váratlanul érte a szakértőket, akik 1,5-3,0 százalékos növekedést jósoltak. A friss adatok fényében siettek lefelé módosítani az év egészére vonatkozó prognózisaikat, az ellenzéki politikusok pedig éltek az alkalommal, hogy a választások előtt még egyszer utoljára lesújtó ítéletet mondjanak a kormány gazdaságpolitikájáról.

Az elemzők elismerték, hogy tévesen ítélték meg a lakossági és a kormányzati kereslet csökkenésének mértékét. Szerintük azonban az adatok azt jelzik, hogy a gazdaság talán végre elindult a befektetések és a termelékenység táplálta növekedés útján. Az osztrák Erste Bank szakértője úgy véli: távolba veszik az esélye annak, hogy a magas kamatlábak, a költségvetési megszorítások, a csökkenő kereslet és a vontatott vállalati átalakulások szorításában vergődő gazdaság visszatérjen a robusztus növekedés szakaszába. Az export erőteljes első negyedévi bővülése és a hazai kereslet csökkenése azonban megteremti az alapját egy új típusú növekedésnek, s a szerkezeti átalakulás felgyorsítására sarkallhatja a vállalatokat.

A választásokat követően a Nomura londoni elemző irodája úgy vélekedett: a központi forrásokból táplált gyorsítási kísérlet mellett várható, hogy lelassul a bankok és a közszolgáltató vállalatok privatizációja. Az előrejelzett gazdaságpolitikai váltástól a Nomura az infláció felgyorsulását és a kamatok emelkedését várja, ami nyomást gyakorol majd a nemzeti fizetőeszközre, valamint az ország szuverén hitelképességi besorolására is. A nemzetközi hitelminősítő ipar európai központja, a londoni Fitch IBCA már tavaly, a gazdasági megrendülés idején visszaminősítette a hosszú távú cseh szuverén adósságot, „A mínuszról” a ma érvényes „BBB plusz” szintre. Ez volt az első eset a közép- és kelet-európai rendszerváltozások óta, hogy romlott a térség valamely élvonalbeli reformállamának besorolása. A Nomura felidézi Milos Zeman szociáldemokrata pártvezér által megfogalmazott célokat is. Ezek egyebek mellett 6-8 százalékos növekedésről szólnak, vállalva a jelenleg 12 százalékos éves infláció lefaragásának megtorpanását is. Eközben azonban a költségvetési hiánynak nem szabad meghaladnia a GDP 3 százalékát, vagyis az európai valutauniós konvergencia-feltételekben szereplő felső határt. A Nomura szerint azonban „nagyon nehéz lesz” ezen egymásnak ellentmondó célok egyidejű elérése. Különösen, hogy Zeman 2000 előtt nem akarja eladni a nagy bankokban meglévő állami részesedéseket, s a baloldal hangsúlyozott munkahely-teremtési programja is kérdésessé teszi a szükséges szerkezeti átalakítás elvégzését. Az elemzők szerint a prágai tőzsdén – legalábbis rövid távon – további ingadozások várhatók; a piac teljesítménye erősen függ attól, hogy az új kabinet valóban megvalósítja-e „nem-piacbarát céljait”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik