Nem függetlenítheti magát a globális tőkepiaci és az oroszországi válság itteni hatásai alól a Raiffeisen Unicbank (RUB) sem, bár a hitelintézet alapvetően a terveivel összhangban folytatja tevékenységét. A bank szeptember végén 185 milliárd forintot közelítő mérlegfőösszege az év végén várhatóan átlépi a bűvös 200 milliárdos értéket. Ugyan a RUB-nak nincs kinnlevősége orosz cégnél vagy banknál, az ügyfélkörébe tartozó egyes magyarországi vállalatoknak nyújtott hitelek miatt már eddig mintegy 700 millió forint céltartalék megképzésére kényszerült. (A hitelezési veszteségek fedezését szolgáló állomány az előző év azonos időszakának 243 millió forintos értékéről mintegy 900 milliósra emelkedett.) Az egyéb céltartalékokkal együtt egyébként a bank – biztos, ami biztos alapon – ebben az évben közel 2 milliárd forintot tett félre. Ennek ellenére valószínűleg nem kerülnek veszélybe az idei év eredményére vonatkozó tervek. Az adózás és céltartalékképzés előtti nyereség már szeptember végén mintegy 6,6 milliárd forintot mutatott – ez 1,3 milliárddal haladta meg a múlt év hasonló időszakának eredményét. Az 1998 egészére előirányzott 8,1 milliárd forintos profitterv teljesítését az is valószínűsíti, hogy a kilenchavi eredményben már „benne van” az a mintegy 1 milliárd forintos összeg, amelyet a RUB a jövő januártól elindítandó lakossági üzletága kiépítésére fordított.
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 11:21 Feldúlták a közelmúltban Magyar Péter dédapjának sírját, de a miniszterelnök nem haragszik
- 16:06 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
