Belföld

Lendvai és Kovács ad tanácsot Mesterházynak

mszp-kongresszus(2)(430x286)(1).jpg (mszp kongresszus)
mszp-kongresszus(2)(430x286)(1).jpg (mszp kongresszus)

A szocialisták újjászervezik kommunikációs stábjukat, Mesterházy Attilát pedig elnöki tanácsadó testület segíti.

Ferencz Gábor, a Népszabadság korábbi lapszerkesztője lesz az MSZP kommunikációs igazgatója. A most felállított Országos Választási Bizottság szóvivője Kunhalmi Ágnes lett. A párt szóvivője továbbra is Kormos Kata és Török Zsolt lesz, a kampányfőnök pedig Dr. Molnár Zsolt – írja az Index.

A Népszava információi szerint a pártelnök munkáját mostantól elnöki tanácsadó testület segíti, ennek tagja lesz Lendvai Ildikó és Kovács László korábbi pártelnökök, valamint Földes György egykori választmányi elnök, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója.

Az MSZP által kiadott közlemény szerint a bajai videóügy miatt a párt újjászervezi kommunikációs stábjának működését, ám a szóvivők a helyükön maradnak. A szocialista pártot a hamis bajai videóval “aljas módon lépre csalták”, a provokáció kivédéséhez pedig nem rendelkezett megfelelő mechanizmussal. Az MSZP tanult az ügyből, megtesz minden szükséges szervezeti lépést, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő – áll a közleményben.

Az MSZP elnöksége a választási felkészülés jegyében döntött az országos választási bizottság létrehozásáról, ennek szóvivője Kunhalmi Ágnes elnökségi tag. Kampányfőnökké Molnár Zsolt budapesti elnököt választották.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik