Belföld

Kitálaló NAV-os: bólogató Jánosokkal teli a közszféra

nav(2)(960x640)(1).jpg (nav, )
nav(2)(960x640)(1).jpg (nav, )

Nem hitte volna, hogy ekkora port kavar kijelentéseivel Horváth András, aki végül nem az ELTE-n, hanem a Városligetben osztotta ki a kormányt, a közigazgatást és a NAV-ot.

A NAV-botrány kirobbantója eredetileg az ELTE Bölcsészettudományi Karán tartott volna előadást, ám a rendezvényt a dékán letiltotta. A szervező Hallgatói Hálózat nem hátrált meg és új helyszínt keresett. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa végül a Városligeti fasorban beszélhetett csütörtök este.

Már mindent elmondott

Horváth elmondása szerint sokat gondolkodott azon, miről beszélhetne még, hiszen már mindent elmondott, kivéve egy dolgot: a NAV Kiemelt Adózók Igazgatóságán 2007-es alapításakor nagy tudású és nem korrumpálható emberek dolgoztak. 2011 elején azonban elkezdték leépíteni ezt a szervezeti egységet, az itt dolgozókat lefokozták, majd pedig teljesen átalakították az egész intézményt – tudósított az Origo.

Az adóellenőr beszélt arról is, hogy az elmúlt napokban nagy támogatottságot tapasztalt ügye mögött, és nem hitte volna, hogy kijelentései ennyire megmozgatják majd a magyar társadalmat és a politikai elitet.

Bólogató Jánosok

A volt adóellenőr reagált az ELTE dékánjának döntésére is. „Az ELTE-BTK reakciója jól példázza, hogyan működik ma a hatalom Magyarországon” – fogalmazott az egykori NAV-os. Szerinte a dékán nem azért döntött a tiltás mellett, mert rátelefonáltak, hanem mert rendszerszintű a korrupció. Az adóellenőr szavai szerint „a NAV-nál is ilyen vezetők vannak, akik maguktól tudják, hogyan kell egy vizsgálatot lefolytatni, nem kell letelefonálni nekik”.

Horváth András beszédében kitért a korábbi egyetemfoglalásra és a tandíjellenes tüntetésekre is, melyekkel egyébként ő maga is szimpatizált. Szerinte a kormány ezekben a mozgalmakban az önszerveződést ellenezte leginkább. „A kormány azt szeretné, hogy bólogató Jánosok kerüljenek ki az egyetemekről. A közigazgatás pedig már most is tele van bólogató Jánosokkal” – mondta, hozzátéve, hogy hasonló emberek vannak a NAV-nál is.

Alsó hangon 1700 milliárd

Horváth András szerint a sajtóban korábban megjelent 1700 milliárdos becslés, amely az áfacsalással eltűnik az adóbevételekből, csak alsó hangon ennyi. Ez körülbelül 25-30 százalékos feketegazdasággal számolva jön ki, de a vizsgálatai során sokkal nagyobb mértékű feketegazdasággal találkozott, és a tényleges elcsalt összeg a becsültnél sokkal nagyobb lehet.

A NAV-nál, minden állami hivatalban van beépített ember, és van tartótiszt, aki mögött ott áll egy oligarcha – állította a hvg.hu szerint a volt adóellenőr.

Horváth András úgy látja, a NAV a mostani szervezeti felállásban nem lenne képes behajtani azt az 1700 milliárdot, amit elcsalnak évente. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, jelentős változtatásokat kellene végrehajtani a rendszerben: jelenlegi munkatársakat kellene elbocsátani, és a jó szakembereket, akiket korábban kirúgtak, vissza kellene vinni a NAV-hoz. A NAV volt munkatársa szerint az adócsökkentés is megoldást jelenthetne a helyzetre nagyon sok területen, de az a probléma, hogy a kormány politikája az egykulcsos személyi jövedelemadó és vele szemben a jövedéki adó és az áfaemelés.

TEK-esek a helyszínen?

Az Átlátszóoktatás.blog-on érdekes screenshot jelent meg tegnap este. A fotó szerint a fórum helyszínén fogható volt egy TEK_megfigyelo nevű Wi-Fi hálózat is.

Az Origo megkérdezte a Terrorelhárítási Központot arról, ott volt-e a helyszínen valamelyik egységük. A hálózatot nem ők üzemeltetik – jött a válasz. Megjegyezték továbbá, hogy “a Terrorelhárítási Központ szigorú jogszabályi keretek között végzi tevékenységét, melybe nem tartozik bele a jogállami normák betartásával rendezett, szervezett fórumok megfigyelése”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik