Polgári Kereskedelmi Bank néven jövő év január elsejével összeolvad a Pénzintézeti Központ (PK) Bank és a Polgári Bank (PB), feltéve, hogy arra a PK november 27-i rendkívüli közgyűlése is rábólint. Az 1998. szeptember 30-i fordulónappal készült összevont vagyonmérleg szerint a két hitelintézet együt-tes mérlegfőösszege meghaladja a 40 milliárd forintot, tőkemegfelelési mutatója pedig 25-27 százalékos lesz. A 6,25 milliárd forintos jegyzett tőkéjű PK Bank az idei első háromnegyed évet 1,1 milliárd forintos veszteséggel zárta. Ebből a működésnek 300 millió forint tudható be, a többi a céltartalékképzés miatt állt elő. A saját tőkéje szeptember végén 9,8 milliárd forintra rúgott. A PB ugyanezen időszak alatt – bár nullszaldó állt a tervekben – 164 millió forintos mínusszal zárt, saját tőkéje pedig szeptember 30-án 847 millió forintot tett ki. A két bank egyesülés utáni sorsa egyelőre kérdéses, miután a befogadó PK mostani 14 tulajdonosa felé a Postabank – előreláthatóan a jövő nyáron – érvényesíti a privatizációhoz hajdan kapcsolt opciós jogát. Csak ezt követően derül ki, hogy a Postabank, illetve a Magyar Fejlesztési Bank nyeli-e le, vagy netán újra privatizálják a Polgári Kereskedelmi Bankot.
- 07:27 Tarr Zoltán: szakértői testület állt fel az ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére
- 07:11 Változik az időjárás szerdán: kisüt a nap
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt
- 07:00 Itt élnek a legtöbbet és a legkevesebbet keresők az országban
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 03:33 Szörnyű hírt kapott a Serie A idei nagy felfedezettje
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 06:00 Lélegzetelállító fotókon az öreg erdők titokzatos és magányos remetéje
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
