Belföld

Pálffy: Feljelentem, aki azt állítja, hogy ittam

Pálffy (Pálffy)
Pálffy (Pálffy)

A jobbikos Szilágyi György úgy véli, Pálffy István azért viselkedett furcsán a Parlamentben, mert ivott. A KDNP szóvivője azt mondta, feljelenti, aki ezt állítja.

Az interneten terjed egy videó Pálffy Istvánról, aki egy parlamenti felszólalás közben odament a szocialista Józsa Istvánhoz, és egészen szokatlan módon félbeszakította a képviselőt. A KDNP szóvivője előbb kezet fogott Józsa Istvánnal, majd elköszönt tőle, ezt követően pedig odament a jobbikos Nyikos Lászlóhoz, akinek ugyancsak mondott valamit. Pálffy ezután elhagyta az üléstermet.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A performanszt bemutató videón az látszik, hogy Nyikos László és a mellette ülő Szilágyi György ezután egy félreérthetetlen kézmozdulattal azt mutatja a többieknek, hogy a KDNP szóvivője ittas volt.

Gif: zeroz3ro

Megkerestük Szilágyi Györgyöt, aki közölte: Pálffy István “elég furcsán viselkedett”, és véleménye szerint a viselkedéséből egyértelműen lehetett látni, hogy ivott. Kérdésünkre, hogy alkoholszagot érzett-e, Szilágyi ugyanazt ismételte meg: véleménye szerint a viselkedéséből egyértelműen lehetett látni, hogy ivott.

 

Pálffy István érdeklődésünkre közölte: ha valaki azt állítja, hogy ittas volt, akkor azt rágalmazás és becsületsértés miatt feljelenti. Mint mondta, annyi történt, hogy egy adott időpontban el kellett mennie, és emiatt köszönt el Józsa Istvántól, de Nyikos Lászlóhoz is ugyanezért ment oda. Mivel neki sem tudott már válaszolni, ezért ezt elmondta neki, és tőle is elköszönt. Hogy erre miért volt szükség, az nem derült ki. A performanszt itt nézheti meg:

Hogy lehet felismerni egy részeg politikust?

Ne ítéljünk egyből, elhamarkodottan, a látszat alapján, az ittasság kérdése sokszor nem egyértelmű, erről Kiss Ernő dandártábornok is tudna mesélni. Hogy olvasóink a kérdésben ne ténferegjenek-támolyogjanak minden fogódzó nélkül (mint a részeg ember, ugye), íme egy vidám összeállítás ittas politikusokról

Ajánlott videó

Olvasói sztorik