Belföld

Újra egyenruhát ölthet az ittasan furikázó exrendőr

Kiss Ernő (kiss ernő, )
Kiss Ernő (kiss ernő, )

A Fővárosi Törvényszék szerint jogtalanul fosztották meg az egyenruhától Kiss Ernő volt dandártábornokot, aki többször karambolozott ittasan, és egyszer a rendőrpalotát is levizelte.

Jogerős ítéletében semmisnek nyilvánította a Fővárosi Törvényszék pénteken azt a miniszteri határozatot, amelyben eltiltották Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot az egyenruha és a rendfokozat viselésétől. A hatóság indoklása szerint Forgács Imre miniszter nem volt jogosult a döntésmeghozatalára, ezt csak a köztársasági elnök tehette volna meg.

Kiss Ernő a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjeként azzal került a figyelem középpontjába, hogy 1998-ban levizelte az ORFK Teve utcai épületét. Az incidenst azzal magyarázta, hogy “vízhajtó menedzsertablettát szedett”. Ezután – hivatalosan egészségi okokból – menesztették.

Később több ízben is címlapokra került a dandártábornok. Emlékezetese eset volt például, amikor 2007-ben XIII. kerületi rendőrkapitányként járművével ittasan parkoló autókba rohant, majd távozott a helyszínről és felettesét úgy tájékoztatta, hogy az autója eltűnt, ellopták. Hogy a környéken mekkora pusztítást okozott, arról ezek a fotók tanúskodnak.

2010-ben aztán alig egy óra elteltével kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök a III. kerületben. A dandártábornokot vérvételre előállították, majd miután igazolódott a gyanú, elvették a jogosítványát. A volt főrendőr azonban ismét autóba ült, de nem sokkal később újra elkapták, és akkor már a slusszkulcsot is elvették tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik