Belföld

Gyurcsány és a “köztévének hazudott Fidesz-televízió”

gyurcsany-ferenc(1)(960x640).jpg (gyurcsány ferenc)
gyurcsany-ferenc(1)(960x640).jpg (gyurcsány ferenc)

A DK elnöke nem megy a Magyar Televízióba, mert ott kizárólag a bajai videó miatt akarnak beszélni vele.

Miért nem megy Gyurcsány Ferenc a “köztévébe”? Ezzel a címmel adott ki közleményt a Demokratikus Koalíció, amelyben meg is válaszolják a címben feltett kérdést. Mint írják, “egy hete minden nap levelet küldenek, hogy szeretnék megszólaltatni pártunk elnökét valamelyik műsorukban”, de “minden levelük kizárólag egy témában kér véleményt Gyurcsány Ferenctől. Ez a téma a bajai videó. És ha nemet mondunk, akkor másnap jön a következő levél teljesen egyező tartalommal.”

Fideszes propaganda-televízió

Ezután a párt kemény szavakkal közölte véleményét a Magyar Televízióról. “Nem veszünk részt a mindannyiunk pénzéből fenntartott, köztévének hazudott Fidesz-televízió ocsmány propaganda hadjáratában” – közölte a DK. Majd figyelmeztették a köztévé munkatársait, hogy “minden kurzusnak vége van egyszer”, és “nehéz lesz azzal a szégyennel élniük a “köztévé” mai vezetőinek, szerkesztőinek”, hogy elárulták a köztársaságot és a demokráciát.

Gyurcsány egyébként már egy hete is unta, hogy folyamatosan a bajai videóról kérdezik, és ki is akadt a Híradó riporterére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik