Magyarország eddig 15 millió dollár vissza nem térítendő támogatáshoz jutott abból a 2 milliárdból, amelyet a GEF 1994 óta fordított a fejlődő országok környezetvédelmi hátrányainak lefaragására – mondta el az alap elnöke, Mohamed T. el-Ashryt egy múlt heti nemzetközi környezetvédelmi konferencián Budapesten. A honi projektek közül az első, 1995-ben induló, 6,9 millió dolláros beruházás már lezárult. Tizenöt nagyvállalat – hűtőgép- és tűzoltó készülék gyártásával, illetve szétszereléssel foglalkozó cég – élt a lehetőséggel, amely a montreali jegyzőkönyv értelmében a freon és a halon ózonkárosító hatását volt hivatva csökkenteni. Egy másik, az éghajlatváltozás keretegyezményéhez kapcsolódó beruházás idén indul útjára; az erre szánt 5 millió dollárt a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) kezeli. Az elsősorban az energiahatékonyság javítását célzó program forrásait csak többségi magántulajdonban levő vállalatok vehetik igénybe. Szintén az idén kezdődik egy 250 ezer dolláros projekt, amelynek során felmérés készül a hazai növény- és élővilág, valamint a mezőgazdasági területek állapotáról. Emellett a közeljövőben kerül a GEF tanácsa elé az energiatakarékossági beruházások támogatásának 3-5 millió dolláros tervezete, melynek értelmében az önkormányzatok, vállalatok és a lakosság jelentős kedvezménnyel vásárolhatnának takarékos izzókat.
- 22:47 A Real Madrid középpályása megsérült, kimarad a válogatottból
- 21:45 Nyárai Gerzson, a 24.hu munkatársa kapta a Minőségi Újságírás Díj különdíját
- 21:11 MotoGP: Nem lesz 2027-es Magyar Nagydíj
- 21:00 Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink
- 20:53 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.22.
- 20:41 Tizenegy gól, sportszerűtlen kapus – hiába duplázott a fiatal magyar csatár
- 20:26 RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 19:51 Mbappé: Közel álltam a Liverpoolba igazoláshoz
- 19:45 Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 18:24 Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpián botrányba keveredő magyar bokszoló
- 19:01 Mézalmácska: az áfonya klímatűrő kerti alternatívája
- 18:11 Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 16:25 HVG: a legfőbbügyész-jelölt testvére az aranykonvoj-ügy egyik gyanúsítottja, ezért utasíthatja el Magyar Péter
- 13:13 „Vélelmezem, hogy valami ilyesmi történhetett” – Magyar Pétert sejti a háttérben a Fidesz jelöltje, akit nem választottak be a Médiatanácsba
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott
- 14:00 Magyar Péter elmondta, miért nem támogatják az államfő legfőbbügyész-jelöltjét
- 14:24 Schmidt Mária szerint megalázó a tábla, ami a Terror Házában fogadja a látogatókat
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 11:47 „Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom” – reagált Lannert Judit az ellenzéki kritikákra és lejárató próbálkozásokra
- 16:29 Kálnoki-Kiss Attila: Meg kell szabadítani a sportot attól a politikai befolyástól, ami a 80-as évek óta rátelepedett
- 11:06 Kevesebb luxusautó fogy a NER bukása óta? – Lamborghiniben faggattuk a piac magyar királyát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
