Rekorderedményt könyvelhetett el 1997-ben a Dunaferr-vállalatcsoport: a cég adózás előtti nyeresége elérte a 8,5 milliárd forintot. Ennek értékelésekor azonban tudni kell azt is, hogy ebből 5,6 milliárdot az erőmű-privatizációból származó rendkívüli eredmény hozott. Az ezt figyelmen kívül hagyó eredménymutatónál idén a Dunaferr jelentősen több, 6,1 milliárdos nyereséggel számol, amelyhez 30 százalékot meghaladó árbevétel-bővülés párosulna. A tervek annak ellenére biztatóak, hogy a társaság európai piacai a távol-keleti áruk tömeges megjelenésével még inkább telítődnek, és az elmúlt évben a hazai piacon is megjelent két vetélytárs: a Thyssen a Ferroglobusban, a Kassai Vasmű pedig a diósgyőri gyárban szerzett tulajdonrészt. Mindehhez jön még, hogy a Dunaferr csoport eredménye igen érzékenyen reagál a dollár márkaárfolyamának alakulására, hiszen a nyersanyagért döntően dollárt fizetnek, míg termékeikért javarészt márkát kapnak. Számításaik alapján, amennyiben a fenti szorzó egy év alatt a megjósolt átlagos 1,78-as szintről 1,90-re változna, az önmagában 680 millió forint veszteséget okozhatna a társaságnak. Mindezek ellenére a tervek szerint az idén is az uniós országok jelentik majd a legstabilabb felvevőpiacot a cég termékei számára: az ez irányú kivitel részaránya az összes exporton belül az elmúlt évben meghaladta a 70 százalékot.
- 22:57 A sok KO-győzelem bizonyítja, hogy teljesen felhígult a BL mezőnye
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
- 21:07 A texasi láncfűrészes mészárlás: ötven éve a filmművészet véres trónján
- 20:46 A nap legfontosabb hírei - 2024.10.01.
- 20:43 Két hatalmas pofonnal elszállhattak a salzburgi BL-remények
- 20:43 Varsányi Réka is feltűnik majd a Megasztár következő részében
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 20:14 Kétnapos kormányülés kezdődött Orbán Viktor vezetésével, az iráni-izraeli konfliktust már értékelték
- 19:36 Hogy jutunk el egy játékos gombnyomástól odáig, hogy valaki a szenvedélybetegségéről vagy a sérüléseiről beszéljen?
- 19:33 Pontyóriást fogtak az éj leple alatt a Balatonban
- 19:31 Simon Kornél az életközepi válságáról beszélt: „43 évesen kezdődött”
- 19:23 „Állítólag a tetkó és a Louis Vuitton-neszesszer a legfontosabb” – Rudolf Gergely a Debrecenről
- 19:01 Több hónap után újraindult az onkológiai ellátás Keszthelyen
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 18:57 Európából egyedüliként került világranglistára Erdély ékszerdoboza
- 13:46 A Mi Hazánk segítségével szavazta meg a fideszes elnököt a Pest vármegyei közgyűlés
- 15:00 Jogszabállyal kerülheti ki a kormány a Szabadság-szobor alkotójának örököseit, akik nem támogatják a keresztet
- 16:37 „Amikor megtudtam az orgiáit, azonnal felfüggesztettem” – írja a kalocsai érsek belsős levélben Bese Gergőről
- 12:40 Deutsch Tamás az összes EP-képviselőt levélben tájékoztatja Magyar Péter mentelmi ügyéről
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 09:46 Kutyahalak ezrei lepték el a Balatont
- 17:21 „Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait” – Bencsik András megvédte Orbán Viktor politikai igazgatóját
- 17:16 Megkéselt három óvodást egy férfi Zürichben
- 12:57 Újrakezdődik a per a 24.hu és Orbán Viktor között
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!