Középlejáratú hitelt vett fel március 2-án a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt., lőrinci erőművi beruházásának finanszírozására. A 3,5 milliárd forintos kölcsönt a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank vezette konzorcium adja. Futamideje 7 év, a kamatot a Bubor (a budapesti bankközi kamatláb) felett 0,185 százalékban állapították meg. A szindikált hitel folyósításában szerepet vállalt a Budapest Bank, a Citibank, a HypoBank Hungária, a Kereskedelmi és Hitelbank, valamint a Raiffeisen Unicbank is. Információnk szerint az MVM szóban forgó erőművi beruházása már megkezdődött: decemberben kiírták a főberendezésre a pályázatot, amely április 16-án jár le. A Magyar Energia Hivatal engedélye az indulás utáni három-öt évben tenné lehetővé, hogy az új gáztüzelésű blokk csúcserőműként üzemeljen. Ezt követően Lőrinc a szekunder tartalék szerepét – azaz a fogyasztás nagyarányú növekedésekor a gyorsan indítható egység feladatkörét – kapná. A főberendezésre pályázók javaslatainak függvényében a 120-200 megawatt nagyságú blokk (a teljes hazai kapacitás 7500 megawatt) 1999 végén kezdene áramot termelni. Lőrinc ma lényegében csupán erőművi telephelynek számít; fokozatos leállítás után 1994-ben megszűnt az ottani kazánok hasznosítása is.
- 10:32 Életveszélyes belső szervi elzáródást okozhat ez a vízgyöngy
- 10:17 Történelmi eredmény: víz alatti vulkánt használtak áramtermelésre
- 10:04 Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
- 09:53 Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
- 09:48 Órákon át verte, majd fel akarta gyújtani a volt nejét nőnapkor, vádat emeltek ellene
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 09:26 Kiderült, milyen feladatokkal szerződött Rákay Philip a Petőfi-filmbe és mennyit keresett vele
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 09:01 Figyelmeztetést adott ki az FBI a hűtőberendezések elleni támadások miatt
- 08:55 Súlyosabb büntetést kértek az ír férfire, aki szex közben megfojtott egy amerikai nőt Budapesten
- 08:36 Szellemfajt azonosítottak Magyarországon
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 08:28 Örömmámor Milánóban – képekben a Fradi világraszóló diadala
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 21:12 Forsthoffer Ágnes három napra kitiltotta Pócs Jánost a Parlamentből
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 21:54 Simonyi András a beszervezéséről: Az összekötő állandóan a nyakamra járt
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
