Belföld

Lejárató kampány a Láng család ellen?

Láng Zsolt (Láng Zsolt)
Láng Zsolt (Láng Zsolt)

A fideszes politikus mindenkit beperel, aki érintett az offenzívában.

A Fidesz országgyűlési képviselője, Láng Zsolt szerint az elmúlt hetekben jól szervezett és felépített politikai lejárató kampány indult néhány médiumban ellene és családja ellen. A II. kerületi polgármester az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ügyben megjelent cikkek valótlanságokat állítanak, és visszaéléseket sejtetnek építkezése ügyében.

A politikus Varju László szerdai sajtótájékoztatójára reagálva kijelentette: az offenzívához immár hivatalosan is csatlakozott a Demokratikus Koalíció. Varju László sajtótájékoztatóján azt mondta: a sajtóban megjelentek szerint Láng Zsolt édesanyja ár alatt, pályázaton kívül vásárolt egy jelentős vagyonértéket az MNV-től.

Láng Zsolt közleményében kijelentette: mind vagyonnyilatkozatait, mind építkezéseit érintően minden kérdésben jogszerűen, a vonatkozó szabályok betartásával járt el. A képviselő hangsúlyozta, hogy az őt ért vádaskodások kapcsán megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Korábban az Index írta Lángról, hogy budai villáját ugyanaz a cég építheti, amelyik a Fradi-pályát is. Arra a fideszes politikus még nem adott magyarázatot, hogy ha az elmúlt két évben 29 milliót keresett, közben hogyan nőhetett 55 millióval a megtakarítása és építhet százmilliós budai házat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik