Közös megegyezéssel távozott a vezérigazgató, s egyben lezárult az utolsó állami többségben eltöltött üzleti év a Ferroglobus Rt. közgyűlésén. A korábbi vezető távozása – indokolta a lépést Sefer István az igazgatóság, s múlt héttől egyben az ügyvezetés elnöke – része az új tulajdonos elképzeléseinek, amelyek szerint karcsúsítani kell a vezetést. Megszűnt maga a vezérigazgatói poszt is. A németországi Thyssen Schulte GmbH decemberben vásárolta meg a Ferroglobus részvényeinek 78,58 százalékát. Az egykor monopolhelyzetben lévő magyar cég a piac egyre kisebb szeletét mondhatja magáénak. Három éve még a vaskereskedelem 20, tavaly 14, jelenleg legfeljebb 12 százalékát birtokolja. Az elmúlt évek piacvesztése tükröződik a Ferroglobus 5,8 milliós mérleg szerinti veszteségében is. Az elnök szerint a további visszacsúszás megakadályozható, s az év végéig az rt. nyereségessé válhat. A cégben tulajdonosként jelen van 11,04 százalékkal a német Klöckner is, amely korábban megnyerte a privatizációt, ám nem teljesítette a kiírás feltételeit. Hogy ezen részvényeknek mi lesz a sorsa, nem tudható, mindenesetre az elnök szerint, ha felajánlják a Thyssennek, úgy az „nem fogja elutasítani”. A privatizáció egyik feltételeként az új tulajdonos január közepén megemelte a cég tőkéjét 300 millió forinttal, a jegyzett tőke így 3 milliárd 244 millió forintra növekedett, míg a saját tőke 4 millliárd 348 milliót tesz ki. Az év végéig átadják a győri és a szegedi új telephelyet, ám hogy ezen kívül lesz-e hálózatfejlesztés, egyelőre bizonytalan.
- 22:47 A Real Madrid középpályása megsérült, kimarad a válogatottból
- 21:45 Nyárai Gerzson, a 24.hu munkatársa kapta a Minőségi Újságírás Díj különdíját
- 21:11 MotoGP: Nem lesz 2027-es Magyar Nagydíj
- 21:00 Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink
- 20:53 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.22.
- 20:41 Tizenegy gól, sportszerűtlen kapus – hiába duplázott a fiatal magyar csatár
- 20:26 RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 19:51 Mbappé: Közel álltam a Liverpoolba igazoláshoz
- 19:45 Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 18:24 Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpián botrányba keveredő magyar bokszoló
- 19:01 Mézalmácska: az áfonya klímatűrő kerti alternatívája
- 18:11 Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent
- 16:41 Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják. Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele
- 13:43 Összeférhetetlenség miatt lemondhat a Médiatanács frissen megválasztott tagja
- 14:18 Megölték egy borsodi község önkormányzati képviselőjét
- 18:11 Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent
- 13:13 „Vélelmezem, hogy valami ilyesmi történhetett” – Magyar Pétert sejti a háttérben a Fidesz jelöltje, akit nem választottak be a Médiatanácsba
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 16:25 HVG: a legfőbbügyész-jelölt testvére az aranykonvoj-ügy egyik gyanúsítottja, ezért utasíthatja el Magyar Péter
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott
- 11:47 „Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom” – reagált Lannert Judit az ellenzéki kritikákra és lejárató próbálkozásokra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
