Gazdaság

SZÁMÍTÁSTECHNIKÁRA FORDÍTOTT ÖSSZEGEK ORSZÁGONKÉNT

Beck György 44 éves, a szegedi József Attila Tudományegyetemen 1978-ban szerzett matematikusi diplomát. Kezdetben a Számítógép-Alkalmazási Kutató Intézet programozási rendszerek főosztályán dolgozott. Feladatai közé tartozott a szoftverfejlesztés, az operációs rendszerek, programozási nyelvek, adatbázis-kezelő rendszerek adaptálása és fejlesztése. Ösztöndíjasként 1980-ban négy hónapot töltött a koppenhágai Műszaki Egyetemen, majd egy évre rá doktorált. A kutatóintézetből létrehozott, Számalk névre keresztelt cégben tudományos osztályvezető volt, s a rendszerszoftverek adaptálásával bízták meg. A Digital Magyarországnál – mint az alapító tagok egyike – szoftvertámogatási vezetőként kezdte pályafutását. Később üzletági menedzserként, majd kereskedelmi igazgatóként dolgozott, 1994 decembere óta pedig ő tölti be a vezérigazgatói posztot. Ugyanezen évben választották az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) alelnökévé; a szövetségen belül a multinacionális vállalatok osztályának vezetőjévé. A hazai informatika fejlődéséért folytatott tevékenységét tavaly Neumann-díjjal ismerték el, az idén pedig az IVSZ által 1997 végén kiírt “Az év menedzsere” díj győztese lett, a multinacionális cégek szakembereit minősítő kategóriában.

Ország Népesség (millió fő) GDP, 1996. (milliárd dollár) Számítástechnikai ráfordítás, 1997.
(millió dollár) (a GDP százalékában)
Ausztria 8,0 200 4755 2,38
Csehország 10,3 55 1391 2,53
Görögország 10,6 98 999 1,02
Lengyelország 39,1 135 1482 1,10
Magyarország 10,2 44 760 1,71
Németország 81,6 2077 49 963 2,41
Oroszország 147,5 440 3241 0,74
Portugália 9,9 97 1369 1,41

Ajánlott videó

Olvasói sztorik