Gazdaság

Újabb leépítés a Tescónál

Tesco(210x140).jpg (Tesco)
Tesco(210x140).jpg (Tesco)

Pénteken házon belül közölték a lánc dolgozóival, hogy megszüntetik az optikai szolgáltatást nyújtó csoportot. Összesen hat árusítóhelyről van szó – írja a Magyar Nemzet a cég alkalmazottaira hivatkozva.

Két fővárosi és négy vidéki hipermarketben lévő optikai üzletek dolgozóival közölte pénteken a Tesco, hogy a 13 áruházbezáráson túl a cég további takarékossági lépéseket tesz. Ez a döntés két tucat alkalmazottat érint – írja a lap.

Egy áruházi bennfentestől úgy értesültek, hogy március közepétől szűnnek mg az áruházakon belül működő olyan árusítóhelyek, ahol egyebek melllett optikai és fotószolgáltatásokat rendelhetnek a vásárlók. Egy-egy ilyen egységben áruházanként átlagosan négyen dolgoztak, eszerint további két tucat embernek szűnik meg a munkahelye. Illetve a 3,6,8 órára bejelentett dolgozók is beleesnek ebbe a leépítésbe.

A lap úgy tudja, hogy a  négy és fél éve indított üzletág soha nem volt nyereséges, mert az áruház irányító nem voltak járatosak az optikai piacon, és a rossz üzleti tervezés sem segített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik