Foci

Harc a leginkább családbarát stadion címért

Az élvonalbeli labdarúgóklubok számos lépéssel igyekeznek a gyermekeket és a családokat a stadionokba csábítani.

A csapatoknak megéri küzdeni a leginkább családbarát stadion címért, ugyanis a program győztesének minden hazai mérkőzését élőben közvetíti majd a Sport TV a 2011/12-es szezonban.

A programot kezdeményező sportcsatorna közleményéből kiderül, hogy a listavezető Videotonnál két év alatt megduplázták a Sóstói stadion átlagnézőszámát. Székesfehérváron a közösségi média alkalmazásával közösséget formálnak szurkolóikból, továbbá Fejér megye iskolásai saját Vidi magazint olvashatnak, ingyen látogathatják a hazai mérkőzéseket és alkalmanként testnevelésórán is együtt focizhatnak a bajnokesélyes együttes játékosaival.

Ősszel a Budapest Honvéd versenyt szervezett több fővárosi kerület és három vidéki iskola diákjainak. Ők hozzátartozóikkal és tanáraikkal külön kapun jutottak be a nekik kijelölt Honvéd-szektorba. Ez a kezdeményezés tavasszal is folytatódik annyi változással, hogy a félidőben 11-es rúgó versenyt szerveznek majd az iskolák legjobb focistáinak.

Győrben több egyedi ötlettel színesítik a mérkőzéseket. Például ingyenes buszt és jegyeket biztosítanak a szurkolóknak, emellett a gyermekek részére ajándékokat osztanak, továbbá a drukkerek szavazatai alapján neveznek el szektorokat és tavaszra új ETO-dal készült, melyet a Ferencváros elleni bajnokin mutattak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik