Gazdaság

Hiányosságok a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél

asz(210x140).jpg (állami számvevőszék)
asz(210x140).jpg (állami számvevőszék)

Az Állami Számvevőszék a belső kontroll működtetésénél, például a teljesítésigazolásnál talált problémákat.

A belső kontrollrendszer működtetésében tárt fel alapvető hiányosságokat a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél (KIFÜ) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, ugyanakkor megállapította azt is, hogy a KIFÜ vagyongazdálkodása szabályszerű volt.

Az ÁSZ-nak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint az ÁSZ a KIFÜ 2009 és 2013 közötti gazdálkodásának és feladatellátásának, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter – korábban a pénzügyminiszter – felügyeleti és irányító tevékenységének szabályszerűségét értékelte.

Ami rendben volt és ami nem

Az ÁSZ megállapította, hogy az irányító minisztérium alapítói és irányítási jogosultságait szabályszerűen ellátta. A közfeladat ellátásához, az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodáshoz azonban “követelményeket nem rögzített, nem érvényesített, nem kért számon”.

Azt írták: a KIFÜ belső szabályzatai a szervezeti és működési szabályok és az ügyrendek kivételével megfeleltek a jogszabályi előírásoknak.

Az ÁSZ a kontrollok működésében tárt fel hiányosságokat, megfogalmazásuk szerint “a teljesítésigazolás, az utalvány ellenjegyzése és az érvényesítés gyakorlása során nem tartották be a jogszabályi előírásokat”. A KIFÜ elnökei nem gondoskodtak a kockázatkezelési és monitoringrendszer működtetéséről. Nem működtettek hatékony, megbízható és pontos beszámolási rendszereket.

Közölték továbbá, hogy a KIFÜ-nek az ellenőrzött időszakban nem volt éves munkaprogramja, féléves és havi tervei feladatai megtervezéséhez.

A KIFÜ az előirányzat-módosítások során a jogszabályi előírások szerint járt el. A költségvetési egyensúlyt biztosító kormányzati intézkedéseket az ütemezésnek megfelelően végrehajtotta, gazdálkodását az egyensúlyjavító intézkedések nem veszélyeztették, pénzügyi helyzete stabil volt. Vagyongazdálkodása szabályszerű volt, a gazdálkodási jogkörökhöz előírt belső kontrollok megfelelően működtek – olvasható a közleményben.

Utóellenőrzés is lesz

Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ a nemzeti fejlesztési miniszternek és a KIFÜ elnökének fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük. Ennek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzésen értékelheti.

Közölték: a KIFÜ (korábban Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ) “a kormányzati informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért” felelős. Megalakulásától a Pénzügyminisztérium (PM) fejezethez tartozó intézmények részére nyújtott számítástechnikai szolgáltatást, végzett rendszerüzemeltetést és fejlesztési feladatokat. Feladatköre az ellenőrzött időszakban folyamatosan bővült.

A KIFÜ irányító szerve 2010. június 30-ig a PM, 2010. július 1-jétől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik