Belföld

Káosz van az iskolákban a szakszervezet szerint

iskolai tábla (tanár, )
iskolai tábla (tanár, )

A Pedagógusok Szakszervezete szerint három héttel az iskolakezdés után is kaotikus állapotok vannak az iskolákban a köznevelési törvény tanévkezdéskor életbe lépett több változása miatt.

Ezt Galló Istvánné mondta hétfőn az MTI-nek, kiemelve, hogy az új munkaszervezési formát nem próbálták ki előzetesen, s nem volt elegendő idő a felkészülésre. A problémák között említette, hogy a tankerületi vezetők az esetlegesen üres státuszokat nem töltik fel, nem vesznek fel pedagógusokat.

Az érdekvédő szerint a kormány először tudatosan megosztotta a társadalmat, most pedig a pedagógusokat, akik az új életpályamodell kapcsán szembesülnek azzal, hogy nem ismerik el az általuk végzett többletmunkát, amit több tízezer pedagógus megszerzett a különböző továbbképzéseken.

Hiába határozták meg a pótlékok mértékét, a megfelelő fedezet hiányzik, és nem talált meghallgatásra az a kérésük sem, hogy a technikai dolgozók is részesüljenek béremelésben – jegyezte meg.

Bírálta a kabinetet a nemzeti pedagógus karban előírt kötelező tagság miatt, s mint jelezte: ebben az ügyben Alkotmánybírósághoz fordultak.

Galló Istvánné kiemelte: az egész napos iskola feltételei sincsenek meg, a szülők kérelmének elbírálása, hogy elvihessék gyermeküket az iskolából korábban, sok esetben szubjektív.

Álláspontjuk szerint nem voltak megfelelő számítások arról, hogy az állami fenntartásba vétel mennyibe kerül, és arról sincs kimutatás, a szakfelügyeleti rendszernek milyen költségei lesznek.

A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: az “ősbűnt” a köznevelési törvény 2011 decemberi elfogadása jelentette. Hozzátette: a várható problémákra már két évvel ezelőtt, az új köznevelési törvény elfogadásakor felhívták a figyelmet.

Galló Istvánné az MTI kérdésére azt mondta: a kormánnyal kötött sztrájkbizottsági megállapodásban nem mondtak le a nyomásgyakorlás eszközéről. A PSZ akkor él ennek eszközével, ha az reális és megvalósítható célokért történik, s kész együttműködni az ilyen törekvéseket felvállaló szervezetekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik