Foci

Kiújult Dzsudzsák Balázs sérülése

A PSV szélsőjének játéka kérdéses a hollandiai Eb-selejtezőn, míg Hajnal Tamás biztosan nem léphet pályára kedden.

A tegnapi súlyos, 4-0-ás vereség után három játékos is elhagyta a magyar válogatott edzőtáborát, Elek Ákos és Lipták Zoltán eltiltás, Hajnal Tamás sérülés miatt kényszerült távozásra, így ők már biztosan nem játszhatnak a keddi, amszterdami visszavágón. Egervári Sándor a helyükre meghívta Debreceni Andrást és Komlósi Ádámot.

A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak elmondta azt is, hogy Dzsudzsák Balázs sérülése kiújult, Juhász Roland pedig rúgást kapott a lábára, így mindkettőjük játéka kérdéses kedden. Hozzátette, a kényszerű cserék mellett más változtatásokat is tervez az összeállításon a tegnapi kezdőcsapathoz képest.

Egervári Sándor blogjában a tegnapi meccsről úgy fogalmazott, az első percek biztató játéka után a gyorsan kapott gól megfogta a csapatot, a második találat pedig megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy a szünetben rendezhessék a sorokat.

A szakember szerint a hollandok széthúzták a magyar csapat védekezését, így a mieink nem tudták kisegíteni egymást.

AJÁNLOTT LINK:

Szaporodó gondok (Egervári Sándor blogja, mlsz.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik