Belföld

„Nyugger-klubok” lesznek a kormányzati társkeresőből?

pár (pár)
pár (pár)

Olvasóinkat kérdeztük a kormány táncos párválasztó programjáról.

Mint a Hír24 megírta, 10 millió forintból valósul meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, május 26-án induló, táncos párválasztó program. Ennek célja, hogy a fiatalok számára kulturált körülmények között biztosítsanak lehetőséget a találkozásra, ismerkedésre. Olvasóink jó része azonban megdöbbenve, a többiek pedig szkeptikusan fogadták annak hírét, hogy a kormány megoldaná a csajozást, pasizást.

Fotó: Shutterstock

Van, aki szerint a társkeresés korántsem a kormányra tartozik: „A fiatalok életébe ne szóljon bele, majd mindenki megoldja maga a saját életét, ebben az országba mindenki úgyis csak saját magára számíthat.” „Mint az ‘ 50-es években, csak akkor még a szülők döntötték el, hogy ki lesz a férje vagy a felesége az embernek!” Más viszont úgy vélekedik, Orbánéknak inkább a gazdasági helyzetre kellene koncentrálnia: „Nem társkereső program kell ide, hanem magasabb fizetések. Társat mindenki (aki nem hülye) talál magának, attól még nem fog a magyar népesség növekedni, illetve nem lesz több az adóbevétele az államnak.” „A kormány ne szerezzen párt senkinek! Mert ha úgy intézi ezt is, mint az ország kormányzását, néhány évtizeden belül kihal az ország!”

Olvasóink közül többen is az állami csajozás-pasizás lebonyolításán aggódnak: „Ki fogja majd a gyíkot bevezetni?” „Ha ez is úgy sikerül, mint az egymillió munkahely megteremtése, akkor igazán bajban leszünk! Magyarország lesz az egyedülálló, magányos emberek országa.” „Vajon ki tartja a gyertyát?” „Deutsch Tomi lesz a fő kerítő?”

A kommentelők egy része viszont azt kifogásolja, miért éppen a Bergendy zenekar húzza majd a talpalávalót a párválasztó bulikon: „Kiváló zenekar a Bergendy, de kizárt, hogy a mai fiatalok erre gerjedjenek.” „Vajon miért nem egy, a fiatalok által kedvelt, népszerű zenekart kértek fel Cupidónak? Ebből a párválasztósdiból nyugger-klubok lesznek.”

A társkereső programról hallva, a hozzászólók közül valakinek „dézsávü” érzése támadt, és ezt megosztotta velünk. „Ez volt annak idején a KISZ táborozás” – döbbent rá kommentelőnk. Egy másik olvasónk pedig a következőképpen fogalmazta meg az államilag támogatott csajozást, pasizást és annak „eredményét” – mivel szerinte hivatalosan így kellene hívni: „Családbarát közmunkahely havi 47 ezerért”.

Vannak viszont olyan lelkes olvasók is, akik további javaslatokkal látnák el a minisztériumot: „Következik: az első éjszaka joga.” „Személyesen Soltész Miklós fogja összeállítani a választható pózok listáját.” „Orbán is táncoljon, mint Feri!” „Lázár János adja oda egy estére az A6-ost, Papcsák a Merdzsót, Szijjártó a szolgálati bankkártyát, Zsiga Marcell a házát, és rögtön nem lesz gond az ismerkedés.”, „Esetleg az összehozott párok szexuális életét nem akarják nyomon követni, ellenőrizni, hogy vajon hányadik próbálkozásból jön össze a baba?”

Ám hiába számoltunk be több cikkünkben a kormány tervéről, még mindig akad olyan olvasónk, aki szerint mindez kamu, mert a minisztérium elírta programját, és valójában „a pártválasztásban kíván segítséget nyújtani”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik