Gazdaság

KSH: januárban összeszedte magát az építőipar

A decemberi megtorpanás után januárban ismét nőtt az építőipar teljesítménye. Az épületek építése 6,7 százalékkal, az egyéb építményeké 10,1 százalékkal nőtt, így az építőipari termelés volumene 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői jelentése szerint az épületek építése az előző négyhavi csökkenés után indult ismét növekedésnek. Az egyéb építmények építésének jelentős növekedése – a korábbi hónapokhoz hasonlóan – az útépítési, vasútfelújítási munkákkal, valamint közműfejlesztésekkel függ össze – tette hozzá a jelentés.

2014 decemberében az építőipar termelése 21 havi töretlen emelkedés után 2,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, mert az épületek építése 4,9 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építése pedig csak 1,2 százalékkal nőtt, ami 2013 februárja óta a legszerényebb emelkedés volt.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 5,2, az egyéb építményeké 12,1 százalékkal emelkedett januárban. Az építőipari termelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítés ágazat termelése 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A megkötött új szerződések volumene 28,7 százalékkal kisebb volt, az épületek építésére kötött szerződések volumene 3,9, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 42,1 százalékkal maradt el a 2014. januáritól.

Az új szerződések elmúlt hónapokban tapasztalt visszaesése miatt az építőipari vállalkozások 2015. január végi szerződésállományának volumene 20,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 3,5, az egyéb építményeké 24,0 százalékkal volt kisebb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik