Belföld

Fojtogatás, ütlegelés – A vak komondor további áldozatai

komondor (komondor)
komondor (komondor)

Balogh József és a vak komondor a szemünk előtt válik legendává, de azt azért nem árt tudni, hogy nem Balogh az egyetlen, akinek a felesége – úgymond – átesett egy látássérült házőrzőn és súlyos sérüléseket szerzett.

Talán a legismertebb Meggyes Tamás egykori esztergomi polgármester esete, akiről a választások környékén szellőztette meg a nej, hogy verte, terhesen. Minderről rendőrségi jegyzőkönyvek tanúskodnak, és annó a stop.hu meg is szerezte ezeket.

„Egyszer csak megfogta a fejét, és szoptatás közben a szék fakeretébe ütögette”

A jegyzőkönyv alapján Meggyes nem lehetett egyszerű eset, egy alkalommal például bántalmazás közben egy párnát nyomott a nő arcára, hogy ne legyen zaj, míg máskor nem engedte, hogy a székből felkeljen, majd egyszer csak megfogta a fejét, és szoptatás közben a szék fakeretébe ütögette.

Esztergom egykori polgármestere egy 26 oldalas közleményben igyekezett cáfolni a nejét – vak komondor nem volt benne –, amit egyébként úgy vezetett fel, hogy csak annyit akar közölni, amennyit feltétlenül szükséges, ezután pedig sms-eket és telefonbeszélgetéseket idézve 26 oldalon át hozta a szükségesnek vélt részleteket. A kisregénynek is beillő „közleményt” itt olvashatják el, ebben egyébként Meggyes beismeri, hogy egy alkalommal feszítővassal jutott be a lakásba, miután felesége kizárta, ám, mint mondta, ez volt a lehető leghalkabb módszer.

Ököllel többször megütötte és fojtogatta

Földi Gyula, Erdőkövesd akkori polgármestere ellen garázdaság és testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult annak idején eljárás. A Hír Televízió birtokába jutott rendőrségi jegyzőkönyv szerint az MSZP-s Földi Gyula ököllel többször megütötte és fojtogatta is feleségét. A verés családi házuk előtt történt, amikor az asszonyt egy ismerős hölgy autóval hazahozta. A rendőrségi dokumentumokból kiderült, nem ez volt az első eset. A polgármester nem tagadta, hogy megrángatta a nő haját, de szerinte volt oka rá, a nő ráadásul borsot szórt férje szemébe.

„Brutálisan megvertek, fojtogattak”

Verést emlegetett az egykori SZDSZ tagjának, Wekler Ferencnek a felesége is. Az mno írta meg még 2003-ban, hogy a birtokukba jutott dokumentumok alapján a politikus elvált feleségét több ízben is úgy megverte, hogy orvosi ellátásra szorult.

A feleség Polt Péter legfőbb ügyésznek is írt az esetek egyikéről, a nej a következőket közölte: „1995 augusztus közepén házam kertjében apjával együtt brutálisan megvertek, fojtogattak (a sérülésekről látlelet készült), majd (Wekler – a szerk.) betuszkolta a gyerekeket az SZDSZ egyik autójába, és ismeretlen helyre vitte őket azzal, hogy akkor hozza vissza őket, ha újabb milliókat fizetek, és ha elküldöm élettársamat, (…) a sebészdocenst. Amíg nővérem orvoshoz vitt Pécsváradra, és ott ellátásban részesültem, Wekler bement a lakásomba, és onnan több magánokiratomat elvitte.”

Az ügyekben kerestük a bírósági végzéseket, de nem sikerült találnunk egyet sem.

A karjánál fogva rángatta

A családon belüli erőszak mellett a sima erőszak sem kivételes. Rendőrségi feljelentés lett a vége például egy helyi aktivista és a kazincbarcikai kórház igazgatója közötti csütörtöki vitának. Czipfelné Krisztián Katalin – aki az intézmény szolgáltatási körének csorbítása elleni mozgalom egyik szószólója – a Hír24-nek elmondta: a sebészet sorsáról akart érdeklődni, de Daher Pierre, a kórház vezetője (fideszes országgyűlési képviselő) ki akarta küldeni az irodájából. Ebből szóváltás kerekedett, s végül a kórházigazgató – a nő állítása szerint – a karjánál fogva rángatta őt. Az asszony a véraláfutásos kezét megmutatta a rendőrségnek is, ahol feljelentést tett.

Daher Pierre  egészen másképp emlékezett a történtekre. Azt mondta: éppen kórházi beszerzésről tárgyalt az irodájában, amikor az általa jól ismert aktivista hangosan kérdőre vonta őt azzal kapcsolatban, hogy valóban be akarják-e zárni a sebészeti osztályt. Szóváltás alakult ki közöttük, s végül az igazgató hívta a rendőrséget, hogy távolítsák el az asszonyt az irodából. Az intézményvezető állította: nem nyúlt a nőhöz és nem tudja, honnan származnak a sérülései. Hozzátette: ezt több tanú is igazolhatja.

Így csajozik a jobbikos

Nemcsak a fideszesek, a jobbikosok is remekelnek komondor témakörben. Keresztúri Farkas Csaba, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke ellen például nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint a képviselő egy bálban udvarolni próbált egy fiatal hölgynek, amit sem a nő sem annak testvérei nem néztek jó szemmel. Keresztúri Farkas még a női mosdóba is bement választottja után. Amikor a biztonsági őrök ki tessékelték, egyiküket megfenyegette azzal, képviselőként elintézi, hogy veszítse el állását.

Az első tettlegességre ezután a lány egyik bátyja és a képviselő között került sor, az összetűzés kezdeményezője a politikus volt – tudatta az ügyészségi szóvivő.

A Jogászbálon ezután egy darabig minden rendben volt. Hajnali 3-ra azonban a jobbikos képviselő ismét összeszedte a bátorságát, és megpróbált beszélgetésbe elegyedni a lánnyal, amit a másik fivér észrevett, és próbálta megvédeni húgát. A politikus meglökte a férfit, és dulakodás alakult ki köztük, aminek a biztonsági szolgálat vetett véget.

Verekedés jobbikos és fideszes között

Összeverekedett Szekó József, Mohács fideszes polgármestere és Polgár Károly, volt jobbikos képviselő is még 2011-ben. Szekó József a Népszabadságnak elmondta, hogy összeszólalkozott Polgárral az ülésen, s amikor a szóváltás után hátat fordított, Polgár tarkón ütötte őt. Szekó ettől elesett, Polgár a földön fekvő városvezetőt tovább ütlegelte és rugdosta.

A bántalmazásnak a többi képviselő közbelépése vetett véget. Ezt követően kihívták a rendőröket, és Polgárt megbilincselve vezették el a városházáról. Szekó hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés gyanújával jelentette fel Polgárt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik