Belföld

Alig változtak a fővárosi képviselők anyagi viszonyai

A Fővárosi Közgyűlés tagjai is leadták vagyonnyilatkozatukat.

A vagyonbevallások alapján érdemben alig változtak meg azoknak a fővárosi képviselőknek az anyagi viszonyai, akik az előző Fővárosi Közgyűlésnek is tagjai voltak. A tavaly októberben véget ért négyéves önkormányzati ciklushoz képest két új frakció alakult; az LMP és a Jobbik, míg két korábbi frakció – az SZDSZ és az MDF – képviselői nem kerültek be a testületbe.

Tarlós István főpolgármester, aki a korábbi ciklusban a Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetője volt, az elmúlt egy évben nem növelte vagyonát; továbbra is két óbudai ingatlanban van tulajdonrésze. Tarlós egy III. kerületi 77 négyzetméteres társasházi lakás felét, továbbá egy 130 négyzetméteres családi ház felét birtokolja. Feleségével közösen négymillió forintot tartanak a bankban, ugyanannyit, mint tavaly. A múlt évi 7,5 millió forintos banki tartozását egy év alatt 700 ezer forinttal tudta csökkenteni. A politikus a fővárosi járandóságai mellett 223 ezer forint nyugdíjat is kap.

Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője, a korábbi ciklusban főpolgármester-helyettes, szintén nem növelte a vagyonát, sőt, korábbi 4,5 millió forintnyi készpénzéből 1,3 millió forintot egy év alatt elköltött. Továbbra is négy ingatlan tulajdonosa; az egyik egy II. kerületi 400 négyzetméteres lakóház, a hozzá tartozó kerttel, továbbá három törökbálinti építési telket is birtokol. Pénzintézeti számlakövetelése is csökkent; 8,2 millióról egy év alatt 4,5 millió forintra. Ahogy a korábbi adóbevallásában, most is feltüntette, hogy – meg nem határozott szerződések alapján – 84 millió forinttal tartoznak neki.

Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője egy XXII. kerületi 142 négyzetméteres ház harmadát, valamint egy badacsonytomaji hétvégi ház felét birtokolja, ahogy tavaly januárban is. Befektetési jegyeinek értéke a tavalyi 3 millió forintról 9,3 millió forintra emelkedett, pénzkövetelése alig változott; mintegy másfél millió forint.

Kaltenbach Jenőnek, az LMP frakcióvezetőjének öt kisebb-nagyobb ingatlanrésze van; Érden egy 145 négyzetméteres lakóház fele, Pécsett egy 52 négyzetméteres társasház fele, a VII. kerületben egy 60 négyzetméteres társasházi lakás fele, továbbá Ófalun egy öt hektáros erdő és egy lakóház fele. Megtakarításként 8,3 millió forintot és 41 ezer eurót tüntetett fel vagyonbevallásában. A politikus a Szegedi Tudományegyetemtől mint tanszékvezető egyetemi docens 392 ezer forintot is kap havonta, továbbá 420 ezer forintot a bevallásban feltüntetetett “ERRC” kuratóriumi elnöki tanácsadójaként.

Szabó György, a Jobbik frakcióvezetője, aki Kaltenbach Jenőhöz hasonlóan most októberben került a közgyűlésbe, egy 64 négyzetméteres XI. kerületi társasház felét, továbbá egy 36 négyzetméteres garázs felét, valamint másfél millió forint megtakarítást tüntetett fel bevallásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik