Belföld

Hazatértek a Líbiában rekedt magyarok

Este nyolc óra körül megérkezett Tripoliból a Ferihegyi repülőtérre a Malév charterjárata, amely 24 magyar állampolgárt és 72, zömmel más uniós ország állampolgárát menekítette ki Líbiából.

Az utasokat a repülőtéri betonon fogadta Martonyi János külügy- és Hende Csaba honvédelmi miniszter. A repülővel érkezett Hajdú János, az akciót koordináló Terrorelhárítási Központ főigazgatója, aki jelentett a kormánytagoknak, ők pedig megköszönték a sikeres művelet végrehajtását.

Martonyi János elmondta, még 20 magyar állampolgárt vártak a géppel, de ők Tripoliban nem jelentek meg a repülőtéren. Azt nem tudni, miért nem – tette hozzá a külügyminiszter. Arról is tájékoztatott, hogy több ilyen akciót nem terveznek. A magyar nagykövetség és konzulátus munkatársai továbbra is Tripoliban maradtak. A hazaszállított magyar, illetve uniós álampolgárokat a reptérről egyenesen a Terrorelhárítási Központ Zách utcai főhadiszállására vitték, ott léptetik be őket hivatalosan az országba. Ott találkozhatnak majd családtagjaikkal, rokonaikkal, a Ferihegyi repülőtéren erre nem volt lehetőség.

A külügyminiszter az újságírók előtt külön köszönetet mondott Pintér Sándor belügyminiszternek és Hajdú Jánosnak, a Terrorelhárítási Központ vezetőjének. Szólt a tripoli nagykövetség munkatársairól, akik 12 napja az életüket kockáztatják és akik Líbiában maradtak. Jó néhány uniós tagállam nagykövetsége bezárt, más uniós tagállamok nagykövetsége felfüggesztette a működését. A magyar nagykövet, Marton Béla és Galli László konzul a helyszínen vannak és koordinálják a még ott maradó uniós nagykövetségek és konzulátusok munkáját – jelezte a miniszter.

Az akciót, a gépen utazók hazaszállítását illetően Martonyi János mindenkinek gratulált a példás együttműködésért. Mint mondta, jelképes jelentőséget tulajdonít annak, hogy 10 európai nemzet polgárait hozták el, köztük románokat, litvánokat, lengyeleket, cseheket és a cseh nagykövetet is. “Ez egy nagyon szép példája annak, hogy mi magyarok együtt tudunk működni hogy ha kell” – hangsúlyozta.

A miniszter nem tudta pontosan megmondani, hogy hány magyar maradhatott még kint, a megérkezetteken kívül még 20 magyarra számítottak, de ők saját elhatározásukból nem jöttek ki a repülőtérre, aminek nem tudni az okát.

Mint mondta: több mentési akciót nem terveznek, a többi magyarnak a saját döntése volt, hogy nem jöttek el. Sok függ attól, hogy hogyan alakul a helyzet. “Ez az akció jelezte azt, hogy még soha senkit nem hagytunk ott. Aki el akart jönni, az most eljött” – mondta. Hozzátette, hogy ha bármelyik magyarnak segítségre van szüksége, akkor azt megadják a jövőben is.

Azzal kapcsolatban, hogy állítólag Líbiában egy magyar származású embert elraboltak, a miniszter azt mondta: az illetékes szervek foglalkoznak az üggyel, a Külügyminisztérium ugyancsak, a tripoli nagykövetség emberei mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez az ügy tisztázódjék.

Hende Csaba azt mondta: ezt “a brilliánsan végrehajtott mentőakciót” szombati, késő esti ülésén a kormány határozta el, ennek keretében döntöttek úgy, hogy elküldik a nemzeti légitársaság repülőgépét Tripoliba, vállalva az ezzel járó kockázatokat.

“Magyarország egyetlen polgárát semmilyen helyzetben sem hagyja bajban és mindenkiért elmegyünk, ha kell a világ végére is” – mondta. A honvédelmi miniszter is mindenkinek megköszönte az együttműködést, a Terrorelhárító Központ munkatársainak külön. “Pénz nem számított, csak az emberélet és a magyarok biztonsága” – jegyezte meg.

A géppel érkezőket a Terrorelhárítási Központba szállították, ahol hivatalosan is beléptetik őket az országba. A magyarok itt már hozzátartozóikkal is találkozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik