Gazdaság

Zsugorodik a gazdaság – Matolcsy a nagy mesélő?

ksh (ksh, adatok)
ksh (ksh, adatok)

Olvasóink nem hisznek a nemzetgazdasági miniszternek. Állítják, a válság korántsem ért véget. Ráadásul, mint a legfrissebb KSH adatokból is kiderül, Magyarország bruttó hazai terméke az első negyedévben 1,2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest.

Magyarország bruttó hazai terméke 2012 első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig 1,2 százalékkal – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrisebb gyorsjelentéséből. Az első negyedévben az információ, kommunikációs szektor bruttó hozzáadott értéke év/év alapon 3 százalékkal nőtt, míg az építőiparé 10,9 százalékkal csökkent. Áprilisban az export 3,9, az import 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, így 29 millió euróval kisebb, 396 millió eurós exporttöbblet alakult ki. A Fidesz-KDNP-kormány ideje alatt ezt megelőzően nem zsugorodott a gazdaság.

A friss GDP-adatok és Matolcsy György CNN-es szereplése kapcsán körkérdést intéztünk az olvasóinkhoz a facebookos oldalunkon, miszerint ők is úgy látják-e, hogy vége van már a válságnak, és Magyarország egy tündérmese részese.

Olvasóink azonban pesszimistán fogadták a nemzetgazdasági miniszter kijelentését, mondván “már felnőttünk, nem hiszünk a mesékben”, illetve “Matolcsynak fogalma nincs a tündérmesékről”, “Biztos, hogy tündérmese, nem pedig rémálom?”. Többen abban kételkedtek, hogy vajon ugyanarról az országról beszélt-e Matolcsy, mint ahol élnek, és azt javasolták, hogy egy év múlva mindenképpen nézzük vissza a CNN-interjút, és kérdezzük meg újra a minisztert.

“Ébressze fel már valaki!”,Álljunk meg egy szóra,ugyanarról a Magyar-mese-országról beszélünk?!”, “Tehát a magyar gazdaság jövőbeni ereje a földrajzi elhelyezkedésében rejlik?, “A CCN mesecsatorna?” – teszik fel a költői kérdést a kommentelők. Van, aki viszont attól tart, mi lesz, ha mégsem leszünk tündérmese, hiszen az egész világ az ellenkezőjét állítja, mint a miniszter, – ráadásul Andersen már meghalt -, és akkor bizony jön a feketeleves. Az egyik kommentelőnk pedig óva inti a “tündérünket”, azaz a minisztert, nehogy megszúrja az ujjunkat egy orsóval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik