Belföld

Államtitkár: “Magyarországon nincs helyük gyűlölet-bűncselekményeknek”

Tatárszentgyörgyön éppen két évvel ezelőtt, származása miatt öltek meg egy 27 éves apát és 5 éves kisfiát.

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint “nincs helyük gyűlölet-bűncselekményeknek” Magyarországon, s a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az országban békesség és rend uralkodjon, azok legyenek többen, akik elutasítják az erőszakot; Balog Zoltán erről annak kapcsán beszélt szerdán újságíróknak, hogy Tatárszentgyörgyön éppen két évvel ezelőtt, származása miatt öltek meg egy 27 éves apát és 5 éves kisfiát.

Balog Zoltán a magyar EU-elnökséghez kapcsolódó roma konferencia közben nyilatkozva úgy fogalmazott: “nem szabad emlékezés nélkül hagyni”, hogy két évvel ezelőtt a Pest megyei Tatárszentgyörgyön azért halt meg egy kisfiú, mert roma származású volt, és az akkori támadás után még néhány életet, édesanyákét, férfiakét, gyermekekét kioltották, szintén a származásuk miatt.

A kormány roma ügyekért is felelős államtitkára kijelentette: világossá kell tenni, hogy minden gyűlölet ugyanarról a gyökérről fakad, ezért az olaszliszkai és a tatárszentgyörgyi gyilkosság áldozatai ugyanarra az oldalra tartoznak, és ezért mindegy, ki az áldozat, az áldozatnak jár a jóvátétel, az igazságtétel, a bűnösnek pedig a büntetés, függetlenül attól, milyen a bőre színe.

Balog Zoltán, aki annak idején részt vett az áldozatok temetésén, úgy fogalmazott: a magyar kormány azért dolgozik, hogy azok legyenek erősebbek, és azok legyenek többen, akik hajlandók ezt az országot építeni, hogy a békesség és a rend uralkodjon.

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kabinetfőnöke és több munkatársa szerdán koszorút helyez el a két évvel ezelőtt történt fegyveres támadás áldozatainak sírjánál, a tatárszentgyörgyi temetőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik