Foci

Budapesten lesz a 2012-es FIFA-kongresszus

Erről döntött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén.

A honi szövetség (MLSZ) honlapja szerint az egyhetes programsorozat a FIFA különböző bizottsági üléseivel indul, majd a végrehajtó bizottság ülésével folytatódik, és május 24-25-én a kongresszussal zárul a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában.

A döntés értelmében jövőre 208 ország mintegy 1200 küldöttje tanácskozik majd Budapesten, a nemzetközi szövetség mellett az összes tagország is a legmagasabb szinten képviselteti magát az eseményen.

Az MLSZ elnöksége tavaly november 10-i ülésén döntött úgy, hogy pályázik a 2012-es és 2013-as FIFA-kongresszus rendezési jogáért. A pályázatot januárban nyújtotta be a szövetség, miután megkapta a jelentkezéshez szükséges kormánygaranciát. A kormány által vállalt pénzügyi kötelezettség mértéke – az MLSZ korábbi tájékoztatása szerint – 30 millió forint.

Magyarország 82 év után rendezheti meg ismét a FIFA éves kongresszusát. Korábban kétszer, előbb 1909-ben, majd 1930-ban, néhány héttel az első világbajnokságot megelőzően rendezett Budapesten éves kongresszust a FIFA.

A magyar főváros 2006 márciusában az európai szövetség, az UEFA kongresszusának adott otthont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik