Belföld

Az MSZP kíváncsi a Mol-üzlet részleteire

Tudni szeretnék, hogy kitől vásárolta meg a magyar állam az orosz Surgutneftegas 21,2 százalékos tulajdonrészét.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, országgyűlési képviselő az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írja: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt állította, hogy ő sosem tárgyalt a Surgutneftegas tulajdonosaival és vezetőivel. “Azonban az orosz állam nem rendelkezik semmilyen kontrollal az óriáscég felett, így nem is kötelezhette az eladásra azt, vagy ha mégis, akkor szeretnénk látni a kétoldalú megállapodást és annak részleteit, amelyek ezen információkat tartalmazzák” – áll az ellenzéki politikus közleményében.

Ezek alapján az MSZP kíváncsi, hogy akkor kitől is vásárolta meg a magyar állam a részvénypakettet, “amely 500 milliárd forintba került a magyar adófizetőknek”. Ha Fellegi Tamás mégis tárgyalt a Surgutneftegas vezetőségével vagy tulajdonosaival, akkor hozza nyilvánosságra a részleteket, mivel a Mol részvényesei abban a tudatban voltak eddig, hogy az orosz cég tulajdonosi háttere nem tisztázott – folytatja Szanyi Tibor, hozzáfűzve: kíváncsiak arra, hogy kivel is írt alá szerződést a magyar állam nevében a kormány megbízottja, mert a partner az orosz állam nem lehetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik