Gazdaság

Ezer taxi tűnt el Budapestről

A fővárosi taxirendelet hatályba lépése óta csaknem ezer taxi tűnt el a budapesti utcákról - írta a Napi Gazdaság.

A lap hétfői számában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján azt írták, hogy az idén január közepén 5152 gépkocsira volt érvényes taxiállomás-használati engedély, ami 14,2 százalékkal kevesebb a 2012 végi számnál.

Tavaly szeptember 1. – a rendelet hatályba lépése – előtt 21 aktív fuvarszervező cég volt a taxis piacon, számuk mára 11-re csökkent.

A BKK szerint a rendelet megjelenése óta számos új vállalkozás kínálja szolgáltatását az interneten, egy részük semmilyen engedéllyel nem rendelkezik, másik részük személyszállításra szóló engedéllyel rendelkezik, miközben szabálytalanul taxis szolgáltatást kínál.

A BKK az utóbbi időszakban 10 vállalkozás 13 járművét ellenőrizte, megállapítva, hogy tevékenységük jogsértő.

Taximéter

Budapestre az ezer taxis eltűnése után 3 taxi jut ezer főre. Kérdés, más európai országokban ez a szám mennyi? A taxik száma nyilván összefügg a fizetőképes kereslettel és a város nagyságával és szerkezetével is. Nos, Brüsszelben, Koppenhágában, Berlinben, Lisszabonban, Helsinkiben, Bécsben, Madridban, Amszterdamban, Párizsban és Rómában is kevesebb az ezer főre jutó taxik száma, mint Budapesten. Londonban és Barcelonában kb. ugyanannyi, míg Prágában 4, Stockholmban 7, Dublinban pedig 10,5 taxi jut ezer helyi lakosra.

Ezek alapján ön szerint sok vagy kevés az ezer taxival csökkentett taximennyiségünk?
(forrás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik