Gazdaság

Kaszinóbiznisz: mesés haszonra tehetnek szert a milliárdosok

Vajna kaszinója már tavaly is megduplázta az árbevételét, és amit lehetett, felvettek osztalékként a tulajdonosok. Lassan indulnak majd az új üzletek is.

A Napi.hu annak járt utána, hogy hogyan áll a kaszinókoncesszión nyertes két üzletember, Andy Vajna és Szima Gábor a nyitások előkészítésével. Kiderítették, hogy a koncessziós cégeket már megalapították, 300 illetve 100-100 millió forintos alaptőkével, de az üzemeltetési engedélyt még egyikük sem kapta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. A nyitásra egyébként 90 napjuk van a koncesszió kihirdetése után.

Vajna megszólalt

A budapesti befutó

Mint már többször írtunk róla, Andy Vajna érdekeltsége, a Las Vegas Casino Kft. öt kaszinó üzemeltetésére nyert jogot Budapesten, kiszorítva az állami Szerencsejáték Zrt-t is a piacról. S hogy mekkora üzlet lehet ez neki? A Napi.hu a cég mérlegbeszámolója alapján közölte, a cég árbevétele tavaly (egyetlen kaszinó üzemeltetése mellett) majdnem a duplájára, 6,202 milliárd forintra nőtt. S osztalékként több mint 1,6 milliárd forintot fizettek ki a tulajdoknak (ez volt a teljes adózott eredmény), több mint háromszorosát, mint az előző évben.

A kelet-magyarországi nyertes

Szima Gábor Debrecenben és Nyíregyházán nyithat majd egy-egy kaszinót. Cívis Grand Casino Kft. néven alapította meg egyik cégét, melynek székhelye ugyanaz, mint másik vállalkozásáé, az Aranybonusz 2000 Kft.-jé. Ez utóbbi cég birtokolja egyébként egy másik kft-n keresztül a debreceni futballklubot működtető zrt-t is. Ami praktikusan azt jelenti, hogy a futballklub működtetője is fog 40 százalékban részesedni a kaszinóbizniszből.

Szima Gábor 2011-ben még szerepelt a lap által kiadott 100 leggazdagabb című könyvben, később azonban már nem, és 2014-re mintegy felére csökkent a vagyona.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik