Gazdaság

Elhalaszthatja óriásberuházását Magyarországon az orosz Magnit

A nemrégiben bevezetett embargó miatt Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, a Magnit egyelőre jegeli azon tervét, hogy logisztikai központot nyit Magyarországon.

Az 1rre.ru orosz ingatlanpiaci elemzésekkel foglalkozó hírportál közlése szerint a Magnit döntésében elsősorban az játszott szerepet, hogy Oroszország augusztus 7-én teljes embargót vezetett be a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára egyebek között az Európai Unióból. Ez a döntés pedig azzal járt, hogy érezhetően visszaesett az Európából származó termékek orosz importja.

A Magnit pénzügyi igazgatója azt mondta, hogy amint kedvező változásokra kerül sor, a cég azonnal lép, hiszen a magyarországi logisztikai központ megnyitásához már minden készen állt.

A Magnit Záhony határában tervezte létrehozni az ezer kamionnak is otthont adó logisztikai központját.
A moszkvai és a londoni tőzsdén is jegyzett cég 8733 üzlettel rendelkezik Oroszországban. A második negyedévi adózott eredményük pedig mintegy 356 millió dollár volt, 32 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik