Gazdaság

Felére esett a burgonya ára

Krumpli, burgonya (krumpli, burgonya)
Krumpli, burgonya (krumpli, burgonya)

Júniusban jelentősen csökkentek a mezőgazdasági termelői árak az előző évhez képest. Olcsóbb lett a zöldség, a gyümölcs, drágább a hús.

2014 júniusában a mezőgazdasági termelői árak 9,8 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 15,8 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké azonban 1,9 százalékkal növekedett – derül ki a KSH friss adataiból.

Zöldségek: a burgonya olcsóbb, a paradicsom, paprika drágább lett

2014 júniusában a gabonafélék ára 15,9 százalékkal, az ipari növényeké pedig 15,7 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A burgonya ára 45,4 százalékkal csökkent a tavaly júniusi magas árszinthez viszonyítva. Az árcsökkenés elsősorban az idén várható jobb termés következménye.

Kíváncsiságból megnéztük, hogy a fogyasztói árakban is jelentkezett-e ez a jelentős termelőiár-csökkenés. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint június végén az újkrumpli 35-50 százalékkal volt olcsóbb a piacokon, mint egy éve. Ezen a héten pedig mintegy 12-29 százalékkal kérnek kevesebbet a piacokon a burgonyáért, mint tavaly ilyenkor.

Visszatérve a termelői árakra, a zöldségféléké 2,0 százalékkal emelkedett 2013 júniusához képest. A termékcsoporton belül a zöldborsó a legnagyobb súlyú ebben az időszakban, aminek az ára a tavaly júniusi/egy évvel korábbi szinten maradt. Jelentős súlya van még a zöldpaprikának és a paradicsomnak, amelyeknek az ára 8,1, illetve 17,9 százalékkal nőtt.

Gyümölcs: padlón volt a meggy

A gyümölcsfélék ára 29,8 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A termékcsoporton belül ebben az időszakban döntő arányú a meggy értékesítése, amelynek az ára megközelítőleg 40 százalékkal csökkent, mivel a termés mennyisége jelentősen növekedett.

Hús: drágult a sertés, olcsóbb lett a csirke

Az élőállatok termelői árszintje 2014 hatodik hónapjában 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Jelentősen emelkedett a vágósertés termelői ára: előző év júniushoz képest 6,2, az előző hónaphoz képest 4,7 százalékkal. A felvásárlási ár júniusban 418 forint/kg volt, ami még mindig nem érte el a tavaly szeptemberi (435 forint/kilogramm) csúcsot.

A baromfi ára összességében 6,2 százalékkal maradt el a 2013. júniusitól. Ezen belül a vágócsirke felvásárlási ára tavaly május óta (299 forintról) kisebb ingadozással csökkent, jelenleg 273 forint kilogrammonként.

Az állati termékek ára 7,8 százalékkal volt magasabb 2014 júniusában az előző év azonos időszakához képest. A tojás ára 0,9, a tej termelői ára 8,7 százalékkal nőtt. A tojás felvásárlási és piaci ára 2014. január óta lényegében nem változott, az index változását a bázis ár változása okozza. A tej felvásárlási ára a 2014. februári (114 forint/liter) csúcs óta folyamatosan csökkent jelenleg 104 forint/liter.

Nehezebb lett a termelőknek

2014 január–júniusában a mezőgazdasági termelői árak 11,8 százalékkal csökkentek 2013 azonos időszakához képest. Ezen időszak alatt a növényi termékek ára 18,1 százalékkal visszaesett, míg az élő állatok és állati termékeké 1,1 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2014. január–júniusban 92,3 százalék volt, azaz 2013 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak.

Ön csirkét, sertést vagy marhát vesz?

Magyarországon az állattenyésztés történelmi viszonylatban egyre erősebb, jelentősebb lett a növénytermesztéshez képest. 1970-ben meg is előzte, majd egyre erősebb lett, de 1990-ben a nagy visszaesés miatt ismét a növénytermesztés lett a mezőgazdaság legerősebb ága. A 60-as évekig a szarvasmarha-tenyésztés volt a legnagyobb szelete az állattenyésztésnek, közel 40%-ot tett ki, majd fokozatosan előretört a sertés, míg a marha jelentősen visszaesett 25% körüli részesedésre. A baromfi aránya 1960-ban 20% volt, 1995-re 34%-kal ez lett a legnagyobb ágazat, valamivel megelőzvén a sertést.

Amerikában érdekes trendeket lehet látni az állatfogyasztás területén – a birka- és bárányfogyasztás egészen 1970-ig masszívan növekedett, ott tetőzött, majd lassan visszaesett – 1970-ben még 21 milliót öltek le belőlük Amerika-szerte, ma 2 milliót. A pulykafogyasztás csúcsa 1995 volt 281 millió áldozattal, ma ez a szám 250 millió. A sertésfogyasztás 2007-ig növekedett, azóta kisebb ingadozásokkal 116-110 millió között ingadozik. Kacsát már 1985-ben is 21 milliónyit ettek valamilyen formában az amerikaiak, 2006-ban volt a csúcs 28 millióval, azóta 22-24 millió között mozog. A csirkefogyasztás 2000 óta 8,4-8,5 milliárdnyi között mozog. Ami érdekes, hogy míg 1960-ban 1,8 milliárdnyi állat végezte az USA valamelyik tányérján, 1970-ben már 3,2 milliárd, majd 1980-ban 4,5 milliárd – húshúshús, egyél húst. 1990 – 6,4, illetve 2000: 8,9! Ám 2010 nem hozott további növekedést, pontosabban nem folytatódott a növekvés üteme, azt lehet mondani, 2010 óta 9 és 9,5 milliárd között alakul az Amerikában levágott állatok száma. Azaz egy amerikai egy évben 28 állatot fogyaszt el statisztikailag, de ebben benne van mindenki, a csecsemőktől a vegetáriánusokig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik