Belföld

10 százalékos részvételt várnak a netes népszámlálástól

Külön portált fejlesztenek, amelyen az állampolgárok elektronikusan is válaszolhatnak a kérdésekre.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) arra számít, hogy az állampolgárok legalább 10 százaléka interneten szolgáltat majd adatot az idei, október 1-31-e között tartandó népszámláláson – közölte Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese hétfőn az MTI-vel.

Németh Zsolt megjegyezte: idén lesz először lehetőségük a magyarországi lakosoknak arra, hogy interneten szolgáltassanak adatot. Mint mondta, ő maga 20 százalékos internetes részvétellel lenne elégedett, tekintve, hogy Bulgáriában 40, Lettországban és Litvániában pedig hozzávetőleg 30 százalékos volt a világhálón kitöltött adatlapok aránya.

Beszélt arról is, hogy az internetes kitöltésre október 1-16. között lesz lehetőség, az erre szolgáló portált pedig most fejlesztik. A honlapra kóddal lehet majd belépni, amelyet a számlálóbiztosok visznek ki szeptember 30-ig mindenkinek az állandó lakcímére. Ez lesz egyúttal a számlálóbiztosok “terepbejárása” – tette hozzá.

Október 17-től a számlálóbiztosok azokhoz mennek el személyesen, akik nem töltötték ki az adatlapokat az interneten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik