Belföld

Iskolákba is bejutottak a dizájner drogok

A szerek legalitása és a hagyományos kábítószerekhez viszonyított alacsony ára miatt egyre fiatalabbak használják.

Szakképző iskolákban, szakközépiskolákban gond nélkül be lehet szerezni az úgynevezett dizájner drogokat, amelyeket már nem csak partikon, hanem tanítási idő alatt is használnak a fiatalok – derül ki a pécsi Fact Intézet nemrégiben lezárult kutatásából. Az intézet a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön – Pécsett, Kaposváron, Szekszárdon, Szegeden és Gyulán – hatvan mélyinterjúval végezte el a problémafeltáró kutatást, amely a dizájner drogokkal kapcsolatban még nem készült Magyarországon – mondta Tistyán László szociológus az MTI-nek.

A szociológus elmondta: a szerek legalitása és a hagyományos kábítószerekhez viszonyított alacsony ára miatt egyre fiatalabbak a droghasználók; tendencia, hogy az általános iskola utolsó éveiben megjelennek a dizájner drogok, és a középiskolába járók nagy hányada használja azokat.

A kutató hozzátette, egyelőre becsülni sem lehet a fogyasztók arányát, annyi bizonyos, hogy az előző évekhez képest ugrásszerűen megnőtt a számuk. Az interjúkat idézve azt mondta: egy biztonsági őr szerint a diszkók egy jelentős részében a jelenlévők száz százaléka fogyasztja ezeket a szereket.

Az interjúk arra utalnak, hogy átrendeződik az elosztás is: a dílerek köre jelentősen bővült, kialakult a szokás, hogy az látott el egy társaságot, aki nyelvismeret birtokában tudott rendelni drogot külföldről interneten. A szociológus felhívta a figyelmet arra, hogy e körökben megjelent a “zárt körű prostitúció”, azaz ha egy lánynak nincs pénze, a testével fizet a szerért.

A kutatás, amelynek megállapításait júliusban Pécsett ismertetik részletesen, rákérdezett a szerek hatására is; a válaszadók szerint egy-egy dizájner drog hatása rövidebb ideig tart, mint a hagyományos kábítószereké, ennél fogva a fogyasztás intenzitása jóval nagyobb. Mihelyt elmúlik a szerek hatása, a fogyasztók azonnal ismét át akarják élni azt.

Tistyán László emlékeztetett: a dizájner drogok – köztük a sokáig legismertebb, január 1-től tiltó listára tett mefedron – tavaly nyáron terjedtek el robbanásszerűen Magyarországon. Ennek hátterében feltételezések szerint az áll, hogy Angliában felhalmozott készletek keletkeztek, de lehet, hogy ázsiai gyártók fedezték fel a bennük rejlő üzleti lehetőséget.

Jelenleg is legalább nyolcféle szer van a piacon, köztük több mefedron-módosítás. A szintetikus kábítószerek tiltó listára vétele lassan zajlik, szerek százai vannak tartalékban, amelyek a helyükbe tudnak lépni – mondta a Fact Intézet szociológusa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik