Belföld

2 millióért tankolt az Agrárkamara kontójára

Ebele Ferenc főtitkár visszaéléseket sejtető szerződését átadta a kamara az elszámoltatási kormánybiztosnak.

Poprády Géza agrárkamarai biztos átadja Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak a Magyar Agrárkamara és Ebele Ferenc agrárkamarai főtitkár között létrejött, visszaélésekre utaló szerződéseket – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A szaktárca tájékoztatása szerint a Magyar Agrárkamara és Ebele Ferenc főtitkár az elnökség döntése alapján jó erkölcsbe ütköző, jogosulatlan előnyöket biztosító szerződéseket kötöttek.

A Magyar Agrárkamara Ebele Ferenccel 2008-ban négy évre szóló szerződést kötött havi 750 ezer forintos fizetéssel, plusz juttatásokkal és szolgálati jármű biztosításával. A határozott idejű szerződést két évvel a lejárat előtt, 2010-ben közös megegyezéssel megszüntették. A kamara kifizetett a főtitkárnak 11,2 millió forintot, azaz 12 havi munkabért, és 750.000 Ft jutalmat.

Ebele Ferenc jelenleg is a Magyar Agrárkamara főtitkára, ugyanis a felek a szerződés felbontásával egy időben, 2010. november 29-én újabb, ezúttal határozatlan idejű munkaszerződést kötöttek egymással – tartalmazza a tárca közleménye.

A főtitkár az elmúlt 15 hónapban indokolatlanul nagy mennyiségben, 2 millió forint értékben tankolt üzemanyagot, rendszám-azonosítás nélkül, a kizárólagos használatában álló Mol-kártyájával – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Az MTI-nek a Magyar Agrárkamaránál nem sikerült elérnie Ebele Ferencet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik