Belföld

Fidesz: az MSZP ferdít a munkatörvénykönyv tervezete kapcsán

A kormánypárt szerint nem csorbulnak, hanem megerősödnek a munkavállalók személyhez fűződő jogai.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja továbbra is munkaanyagnak tekinti a Nemzetgazdasági Minisztérium által korábban közzétett dokumentumot, ugyanakkor “nem hagyhatjuk szó nélkül azt a hazugságáradatot, amellyel az MSZP nap mint nap telekürtöli a sajtót” – írta Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A képviselő közlése szerint Korózs Lajos állításával szemben a Nemzetgazdasági Minisztériumban zajló egyeztetések első szakaszát követően a törvénytervezetbe bekerült a védett kor intézménye, valamint megerősítették a kismamák munkajogi védelmét. Ez azt jelenti, hogy “a tervezet a jövőben is védelmet biztosít a munkáltatói rendes felmondás lehetőségével szemben minden 55 évesnél idősebb, védett korban lévő, mind a várandós, a szülési, illetve a gyermek gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók esetén”.

A politikus szerint az MSZP és Korózs Lajos akkor is ferdít, amikor azt állítja, hogy a tervezetben a személyiségi jogok csorbulnak, hiszen “a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme nem gyengül, hanem megerősítésre kerül azzal, hogy a tervezet törvényi garanciát kíván adni arra, hogy minden ilyen jellegű tevékenység – a jelenlegi gyakorlat helyett – a jövőben szabályozott körülmények között történjen”. A személyiségi jogok védelméhez tartozik az is, hogy az álláskereső továbbra sem kötelezhető terhességi teszt elkészítésére – tette hozá.

A képviselő nyomatékosította: az új munka törvénykönyvében olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja, ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni.

Korózs Lajos hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az adatvédelmi biztoshoz fordul, ha a munka törvénykönyvébe bekerül a terhességi teszt lehetősége a munkaadók számára. Azt hangoztatta: inkább támogatni kellene a gyermekvállalást, mintsem leépíteni a munkajogi védettséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik