Gazdaság

Brutálisan elszállt a vonatjegyek ára

Lettország után nálunk nőtt legnagyobb mértékben a vonatjegyek ára 2005 és 2012 között Európában. Ez jóval meghaladja az üzemanyagok drágulásának mértékét – derül ki a vasúti közlekedési piac működéséről készült jelentésből.

A kétévente készülő európai bizottsági jelentés riasztó különbségekre hívja fel a figyelmet – írja a BruxInfo. Az a tendencia figyelhető meg, hogy Európa gyakorlatilag kettészakadt. Míg a kontinens nyugati részén a vasúti személyszállítás egyre népszerűbb, addig az új tagállamokban éppen ellentétes a helyzet.

Míg Nagy-Britanniában például a kilencvenes évek közepe óta 70 százalékkal, Svédországban pedig 42-vel többen utaznak vasúton, addig a negatív csúcstartó balti államokban 90 százalékos a visszaesés.

Magyarországon viszonylag csekélyebb piaczsugorodás figyelhető meg. Nálunk ugyanis még elég fontos a vonatközlekedés szerepe a személyszállításban.

Szakértők szerint a negatív kelet-európai trend fő oka a lakossági utazási szokások megváltozása – jelesül, hogy rengetegen utaznak autóval. Mivel pedig egyre kevesebb a vonatokon az utas, az állam is egyre kevésbé támogatja a szektort, ami pedig a járatok csökkenéséhez vezet.

A kétévente készülő jelentés megállapítja, hogy az EU egészében 2005 és 2012 között Lettországban és Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a vasúti jegyárak. Hazánkban például 40 százalékponttal gyorsabban, mint hasonló időszakban az üzemanyag ára.

Az elemzés végül arra a következtetésre jut, hogy az árak jellemzően alacsonyabbak ott, ahol a vasúti társaságok között verseny folyik és az utasok minőségibb szolgáltatásokban részesülnek.

survey service

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik