Ha a jövő évi költségvetést elfogadja az Országgyűlés, kitart az egypárti szocialista kormány 2010-ig, a ciklus végig – jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a távirati irodának nyilatozva. Közölve azt is, hogy pártja nyitott a családtámogatások és a szociális rendszer ésszerűsítésére, de arra nem, hogy a terheket a kis- és közepes jövedelműek rovására csoportosítsák át.
Az MSZP és az SZDSZ közötti “igazi vita” a jövő évi kiadáscsökkentés nagyságrendje körül lesz – vélekedett Lendvai Ildikó, aki bízik a két párt közötti megegyezésben.
Szerinte egyetértés van abban, hogy legyen költségvetési plafonra vonatkozó törvényi kötelezettség, az MSZP ennek jogtechnikai formáját illetően teljesen nyitott. Hozzátette azonban: a jogszabály tartalmáról komolyabb és részletesebb szakmai egyeztetésre van szükség, főként azért, mert a jövő évi büdzsét a kormány már benyújtotta a parlamentnek. “Egyébként sem mindegy, hogy a plafon szintje, helyesen, a túlnyújtózkodást gátolja meg, vagy az országot nyomorékká görnyeszti” – mondta.
A családi pótlék bruttósítását szorgalmazó szabad demokrata javaslatról a frakcióvezető azt mondta: a bruttósítás gondolata “nem az ördögtől való.” Ez azonban inkább az igazságosság, mint a megtakarítás célját szolgálhatja, hiszen ezzel a lépéssel akkor is csak 20-30 milliárd forintos megtakarítás érhető el, ha ez már az átlagkeresetűeket is kedvezőtlenül érinti.
Az SZDSZ másik elképzeléséről, miszerint a Munkaerőpiaci Alapból kellene átcsoportosítani forrásokat az adócsökkentésre, a frakcióvezető úgy vélekedett: a 400 milliárd forintos alap jelentős része lekötött olyan célokra, mint például a munkanélküliek járadékára, bérgaranciára, hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, amelyeket az SZDSZ sem vitatott eddig.
A szocialista politikus összességében lát esélyt az SZDSZ-szel való megegyezésre, és arra, hogy lesz elfogadott adó- és költségvetési törvénye az országnak.
A frakcióvezető szerint a kormányfő személyének kérdése, mint komolyan vehető politikai kérdés eltűnt “a parlament színpadáról”, mivel az SZDSZ sem akar személyi kérdésekről tárgyalni, az MSZP pedig egységes Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és programja mögött.